Színeső hullik a templom ablakán, fölötte Calvinus jele, s a színüvegen átsejlenek az őriző hegyek.
Kicsiny falu kék ég, forrás folyik az út mentén, pincék rejtik a szőlőszem örömét, s a távolban felsejlik a kastély.
Mégis e sok csoda között, őrzöm magamban a templom ablakát, tarkacsíkos, mint egykor József köpenye, mit Jákob kedvenc fiának adott.
A napfény kelti életre a festett üveget, ettől lesz több, mint olvasztott homok, s az Úr adja a napfényt, ki mindenkit szeret, ez kelti életre éltünk holt színeit.