Egy templom, Igar szívében
múltat őriz csendesen,
békévé formál régi küzdelmeket:
túlélt törököt, tatárt,
templomrabló hitvitát,
emberöltőnyi pereskedést,
hogy a szelíd Jézus hívei
mind maguknak akarták…
Mindez már a múlt:
ma vasárnaponként
harangszó hív és hirdet ünnepet,
rózsafüzér teremt békét a lelkekben,
s az oltárképről Szent János vigyáz:
a gyóntató, kinek ajkára
a Moldva vize rakta hallgatás pecsétjét,
mert a megbánt bűn örökre titok marad,
mit Isten megbocsájtott,
ember nem róhatja fel.
Elmúltak már a hit háborúi…
Tény ez? Vagy remény csupán?
De a Nepomuki János őrizte templom,
Igar szívében, lombos fák között,
megbocsájtást és felejtést tanít,
s a keresztvetésben Tied leszek, Uram.
Comentarios