Vivens vivens ipse confitebitur tibi sicut et ego hodie[1]
Az igari temetőben, decemberi napsütésben, dőlt sírköveknek tövében élettáncot járt a lelkem.
Csontvázágak árnya játszik, múltam napsugárrá válik, jövőm rejti téli éj, nyárban válik teljessé.
Szélfútta szó, szívbe markol, ők is éltek, ahogy én most, örök törvény át nem írott mindenki lesz majd halott.
De az élet oly csodás! Nem rettenti a halál, tedd a jót ma, éld a jót ma, s a holnapot bízd az Úrra!
[1] Csak aki él, az magasztal, ahogy ma én magasztallak (Iz 38,19.)
Amikor Tiszaörsön jártam, vendéglátóimmal átmentünk a tiszaigari öreg temetőbe is. Különös hangulata van ennek az elhagyatott temetőnek: bár van valamilyen gótikus romantikája, mégis inkább a halálon diadalmas élet öröme érinti meg az embert és nem az elmúlás melankóliája. S hogy ezt nem csak én éreztem így, hanem régen a falu népe is, tanúsítják a helyi népszokások, amiből felidézek néhányat Kardos László nagyszerű könyvéből, a Tiszaigar, Egy tiszántúli falu életrajza, 1744-1944.
„Jellemző, ahogy az édesanya kiviszi a kicsinyeket a temetőbe, s mesél a család elhunyt tagjairól, ismerteti az ősöket. És minél jobban nyílik az értelmük, annál inkább kitér az elhunytak jellemzésére, szokásainak ismertetésére, életük eseményeinek felsorolására, egyszóval: a családi hagyományokra.”
„A csecsemőt mindenféle baj fenyegeti, többek között az elváltás. Védekezni ellene minden módon szükséges. Amíg a gyermek nincs megkeresztelve, nem oltják el a lámpát, és fésűt, sót, kenyeret tesznek a feje alá. A cserét hitük szerint boszorkányok végzik, és az rendszerint a bábaasszony. Szokás a váltott gyereket kemencébe dugni. Ha sajátja, akkor az anyja odamegy, lekapja a lapátról, és a kicserélt gyereket visszaadja. Ezekhez azonban kilencféle füvet kellett hozni a temetőből. A gyermek elváltásáról szóló történeteket mint régebben megtörtént, konkrét eseteket említik. Amint azonban az egyik adatközlő megjegyezte: lánykorában hallott ilyeneket, de most már nincsenek boszorkányok.”
„(A fiatalok) Olykor kimentek a temetőbe is. Ott ijesztgették a fiatalabbakat, és aki félelmét elárulta, azt nem fogadták be maguk közé.”
„Tiszaigaron általában a lányok kerültek a fiús házhoz miként erre már utaltunk. A családba beköltöző fiatal pár beilleszkedik a család hagyományos rendjébe. Az új asszony a férje szüleit apámnak, anyámnak szólítja, rokonaihoz, szomszédaihoz is úgy viszonylik, mint a család többi tagja. Helyi szokás szerint az esküvő után egy hétre megkezdi a rokonok és barátok látogatását, hogy beletanuljon a családba, amelynek immár ő is tagja. Anyósa halottak napján a temetőbe is elviszi: megismerteti vele az elődöket, akiknek sírját neki is gondozni kell. A templomba is anyósa vezeti be, és ülteti le a maga mellett lévő székre. A fiatalasszony a házban a második asszony szerepét tölti be, jóllehet anyósa útmutatása alapján dolgozik.”
Érdekesség, hogy a Tiszaigari temető országosan is egyedülálló: a rokoni, családi, bokros temetkezés rendje innen ismert (Katolikus Lexikon).
A temető nem szerepel a GoogleMaps-en, pontos címe nincsen, 3 darab helyrajzi szám tartozik hozzá: 140, 158 és 160. Utca szerint: Mátyás király út.
Török Tünde a helyszínen és műteremben is készített videót a versből:
Török Tünde második videója:
Gratulálok!🤝