Velence, mint öreg hölgy,
arcát vakolat-smink fedi,
felidézi régi napjait,
mikor világ hódolt lábai előtt.
Szemében fény csillan csintalan,
mint lámpásfény a hullámokon,
regél arról, hogy ezerszer szeretett,
mohón ölelte át az életet.
Velence, te százarcú város,
hol minden szűzre száz kurtizán jutott,
s álarc takart el franckóros arcokat.
Tudnálak gyűlölni, de még inkább szeretni, mert szép volt a bűnöd és gazdag a hited, s mint idős dámának, kezet csókolok neked.