Ez a vers kakukktojás a zebegényi verseim között, hiszen nem Szőnyi István festményéhez íródott; ezt a képet Rauscher Juliska festette. Mégis fontos, és enélkül nem lenne teljes a versképek sora, hiszen ez a kép Szőnyi apósát ábrázolja; ő vette a házat és működött közre a híres zebegényi templom építésében. Nem véletlen, hogy az utcát, ahol a Szőnyi István Emlékmúzeum áll, róla nevezték el.
Pár szín, néhány folt – egy arckép, sokan már nem is tudják, ki volt, egy ember, férfi és apa, ki sorsában jót és rosszat kevert, holt álmok és élő gyermekek, író volt és hivatalnok, unokával játszó nagyapó, talán házsártos öregúr, ki mégis házat vett vejének, s a faluban épített templomot.
Egy portréról néz ránk a múltnak százéves árnya, s szemében kérdés ijedül: tudjátok, hogy éltem, s ki voltam? Vagy a felejtés fest át sötét színekkel, s sorsom kaleidoszkóp darabjait az idő hullámai koptatják semmivé?
Néhány szín, pár folt, egy arckép, régvolt időt s férfit idéz, ki már csak e képben, s utódjaiban él.