- Anyu, mi az az ’56?
- Egy nap emléke,
mely mindannyiunkban benne él.
- Anyu, te éltél már éltél akkor?
- Nem, nekem csak nagyszüleim mesélték,
de hidd el, minden perce bennem él.
- Mi történt akkor?
- Reggel felkeltek az emberek,
munkába és iskolába mentek,
s nem tudták, mi vár rájuk aznap,
hogy találkozni fognak a szabadsággal,
s oly sokan a halállal.
Néhányan közülük az egyetem helyett utcára mentek,
fél emberöltő óta először szólni mertek,
a zászlókból kivágták a rabság jelét,
s a hatalom, mit zsoldosok és fegyverek védtek,
néhány óra alatt semmivé lett.
- Anyu, mi az a szabadság,
kivel találkoztak az emberek?
- Hogy nem mások mondják meg,
hogy mit gondoljunk és tegyünk,
s nem kényszerítenek arra,
mit nem akarunk,
hogy a sorsunkról saját magunk határozunk.
- Anyu, hozzánk is eljött a szabadság?
- Hozzánk az éteren át érkezett,
a Rádió mondta be,
hogy kitört a forradalom Pesten,
hogy ezért harcolnak és halnak az emberek.
Nagyapád pipára gyújtott és énekelt,
olyan dalt, mit addig tiltva volt.
A faluban az emberek már nem féltek,
tanácskozni összeültek:
visszavették a hitet és ünnepet.
- Ez anyu, gyönyörű lehetett,
és azóta a nép szabadon élhetett?
- Nem, kislányom, csak tucatni nap,
mi szabadon megélhettünk,
mert tankok jöttek az úton,
s az égen repülőgépek,
s hiába küzdöttünk oly sokan,
a szabadságot elvették tőlünk.
- Anyu, akkor hiába volt minden?
- Nem, mert ki a szabadságot egyszer megízlelte,
az többé rab nem lehet sosem:
56 emlékét őriztük szívünkben,
ez erőt adott az embereknek
várni, hogy a rabság véget érjen,
s embernek maradni az embertelenségben.
留言