A grófnő a szalon ablakában ül, szépítkezik, a tükörbe s a várudvarra néz.
Minden békés, mit csak lát szeme, csak kintről hallatszanak német vezényszavak, mint gépfegyver ropogása, csendet töri meg.
A grófnő egy pusztuló világon mereng, férjére gondol, ki egy jobb világban jár, csak csontjai porladnak az idegenült földben.
Vajon mi is a haza?
Erdély, hová székely vére húzza, s most kettévágja a román-magyar határ, vagy a magyar haza, melytől két határ választja el?
Vagy Lengyelhon, mely már csak tiltott dalokban él, lengyelek, kiknél otthonra lelt, lengyelek, kik sorsfordultával, nála otthonra leltek?
Kinéz ablakán, egy belső kis világ, erős falak, loggia, kövek.
Egy kis udvar, hol még dúdolni lehet, hogy Szép Magyarország, s nincs veszve a lengyel haza.
A versben Bethlen Ilona grófnőnek állítok emléket, aki Alapi Salamon Géza, a várkastély urának felesége volt a II. Világháborúban. 1942-ben lengyel tiszteket bújtattak, majd 1943-ban el kellett hagyniuk otthonukat.
Felvidéki anzikszok régi önmagamhoz