Teamesék: A templom fakazettái

A férfi először látogatott el a nő szülőfalujába. A nő boldog volt: nem csak azért, mert megmutathatta a férfinak titkos világot, amiből származott, ami formálta őt, hanem azért is, mert újraélhette gyermekkorát, újra az a nyurga kislány lehetett, akit már messzire sodort az idő. Megmutatta a szülőházát, a nagyszülei lakhelyét, felidézhette a régi meséket, felkeresték a titkos rejtekhelyeket, s ha nem szégyellték volna, még a régi mandulafára is felmásztak volna.

A férfi boldog volt: sok éve voltak már együtt, természetes módon lassan megkopott a szerelmük, a nő egyre ritkábban mosolygott rá, de ahogy látta az asszony kislányos lelkesedését, amivel, ha nem is rá, de a világba nézett, úgy érezte, újra az első szerelmet érzi.

Gyorsan elszállt a nap, tudták indulniuk kell hazafelé, még jó háronyórányi út várt rájuk, de a nő a templomra mutatott:

- Ez még fontos lenne nekem, ha belefér az időnkbe. Tudod, a szüleim minden vasárnap elvittek ide.

- És szeretted?

- Nem! – nevetett fel a nő. – De felvehettem a vasárnapi ruhámat és azon mehettem végig a falun, na azt igen!

Még nem kezdődött el az Istentiszteltet, de már kinyitották az ajtókat, így beültek egy hátsó padba. A férfi elmondott egy rövid imát, miközben az asszony nézelődött.

- Hogy tetszik? – kérdezte suttogva, mikor a férfi felnézett.

- Szép. De tudod, én jobban szeretem a bolt- vagy csúcsíves templomokat, azok önkéntelenül is a magasba, Istenhez vezetik a szemet és a lelket.

- Nálatok is olyan volt a templom?

- Nem! – mosolyodott el a férfi. – Nálunk is fakazettásak voltak. Eláruljak egy titkot?

- Ha tudsz bízni egy pletykás nőszemélyben…

- Kisfiúként mindig nagyon untam magamat a templomban és olyankor a kazettákat néztem. Akkor még nem tudtam, hogy mindegyik virágnak, minden indának titkos jelentése van, amiben az egész világot elmesélik.

- És akkor miért nézted?

- Mert repülőket, űrhajókat és katonákat láttam benne, és amikor nagyon untam a szertartást, akkor magamban azokkal játszottam, meséket találtam ki hozzájuk.

- Te kis pogány! – nevetett fel a nő, a templomhoz igazán nem illő módon. – Akkor már legalább tudom, miért lettél író.

- Miért? Te mit csináltál a templomban, amikor unatkoztál? Azt ne mondd, hogy végig figyeltél és imádkoztál!

- Ekkorát azért sohasem hazudnék neked. Én sütiket és virágokat láttam benne és babazsúrt rendeztem gondolatban. Kislány voltam, majdnem azt mondtam, hogy csitri, de még annál is kisebb.

- És most mit látsz benne?

- Nem tudnám megmondani – vallotta be a nő. – Inkább csak egy érzés. Hogy szépek, hogy valami olyasmit jelentenek, ami megtisztít. Talán csak az, hogy eszembe juttatja, hogy kislányként miket álmodtam az életről, a boldogságról.

- Azt hiszem, ez a szép a fakazettákban. A mesterek, akik még tudták az egyes szimbólumok jelentését, már meghaltak és titkukat magukkal vitték a sírba. De a szépség megmaradt. Olyanok ezek a képek, mint Isten. Aki felfelé néz, látja, de mindenki mást lát benne, másnak látja. Vagy olyan, mint a szeretet, amit mindenki másképpen él meg.

- Ha egyáltalán létezik… - kételkedett a nő.

- Talán pont ez a lényeg. Hogy se Istenről, se a szeretetről nincs bizonyosságunk. Ha biztos lenne bármelyik, akkor olyan fizikailag körülírható természeti jelenség lenne, mint például a napfény. Így viszont magunk dönthetjük el, hogy hiszünk-e benne. És úgy érzem, de ezt nem tudom megmagyarázni, hogy ha hiszünk benne, akkor létezik. A szeretet.

- Régen mondtad nekem, hogy szeretsz.

- Ahogy te is – vágott vissza a férfi.

- Ne dobd vissza a labdát!

- Igazad van. Csak a magam nevében beszélhetek. Vannak nehéz napok, időszakok, amikor nehéz kimondani. De igen. Amikor épp nem is érzem a szeretetet feléd, akkor is hiszek benne, hogy összetartozunk és várni kell arra, amikor őszintén ki tudom mondani. És talán eljön a nap, amikor te is.

A nő önkéntelenül is a férfi felé fordult, mintha meg akarná csókolni, de megdermedt a mozdulata, nem lett volna illendő egy templomban. Inkább csak a pad rejtekében kereste meg a kezét és megszorította, úgy, mint aki sohasem akarja többet elengedni.

A férfi arra gondolt, hogy talán ez a boldogság, s úgy látta, mintha a kazettákon a minták is mosolyogtak volna, hiszen ennyi intimitás még Isten házában is megengedett.

S bár egyikük sem látta, de abban a pillanatban Isten is lemosolyodott rájuk.

#Kocsord