Szeretném megérinteni a tökéletest, azt, amit kéz el nem ér, ész nem ért, nem lát a szem és több, mint az élet.
Szeretném megélni a teljességet, amitől elzár hús-vér valóm, szeretnék több lenni, mint ami lehetek, szeretnék kilépni önmagamból, s részeddé válni, Istenem.
Szeretnék nevetni, napfénykacagással, szeretnék könnyezni, patak tisztasággal, szeretnék ölelni, diófa ággal, szeretnék szárnyalni szélsusogással, szeretnék dal lenni tündérsuttogásban, szeretném én-voltom megélni szeretve másokat.
Szeretnék több lenni kevés voltom által, szeretnék szép lenni, hiányosságaimban, szeretnék jó lenni, hibáim által, gazdag lenni a „nincs”-eim árán, szeretném hiányaim mind neked adni, hogy Te tölts be mindent, Uram.
Utószó
A valóságot széppé formáltad, s ebből a vers született: a vers megjelent, teljessé tette képed, s mikor megláttad, a mozdulatot életre keltetted: a költészet s a valóság örök korforgása ez.
Ebben a szerkóban nehéz lesz!