Búzaszentelési ének

Frissítve: ápr. 24.

A búzaszentelés a vetések megáldásának szertartása, amelyet a katolikus egyház Szent Márk napján, április 25-én végzett. A búzaszentelés a római ambarvaliákban gyökerezik. E napon tartották a könyörgő körmenetet, amely a Via Flaminiáról indult Robigus berkéhez (robigo = ’gabonarozsda’), ahol tömjént, bort, kutya és birka beleit áldozták fel Robigusnak. Ezt a körmenetet Nagy Konstantin óta a keresztények is megtartották, majd hozzá kapcsolódott a vetések megszentelésének szertartása, amelynek 9. sz.-i formulái Franciao.-ból, a 11. sz.-iak pedig Németo.-ból ismertek. A néphit, mint minden más szentelménynek, a megszentelt búzaszálaknak is különös erőt tulajdonított. Győr megyében 1758-ban azt a beteget, akinek a tagjai összezsugorodtak, a templomból szerzett Márk-napi koszorúval füstölték. Ugyanis szokásban volt, hogy búzaszenteléskor a templomi zászlókra és a körmeneti keresztre búzakoszorút kötöttek. Tolnában a megszentelt és hazavitt búzaszálakat az állatoknak adták, hogy ne dögöljenek. Pereszlényben, ahol a pap megfordult, amikor a négy égtáj felé hintette a szenteltvizet, onnan egy maroknyi földet vittek haza és elhintették a méhek előtt, hogy a raj ne menjen el. Nógrádban, Hevesben mindenki tépett egy-egy szálat, és a férfiak a kalapjuk mellé tűzték, az asszonyok imakönyvükbe préselték. Egyesek egész marokkal vittek haza, s abból vágtak a kislibák eledelébe, egy részét pedig eltették, és ha a gyereknek nyilallása támadt, belefőzték a teába, amellyel a fájós részeket borogatták. Néhol szokás volt a búzaszentelésre zöldségmagvakat is elvinni, hogy azok is megszentelődjenek (→ zöldségtermesztés). – Irod. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása (Bp., 1923); Madarassy László: Palócföldi búzaszentelés (Ethn., 1930); Bálint Sándor: Sacra Hungaria. Tanulmányok a magyar vallásos népélet köréből (Bp., 1943). - MAGYAR NÉPRAJZI LEXIKON