Mosonmagyaróváron, a rendhagyó irodalomórák hagyományainak megfelelően a diákokkal közösen verset írtunk: az általuk megadott szavakkal verset írtam. Mosonmagyaróvár (Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda), egyedülálló helyszín volt írói útjaink sorában: ez az első (és valószínűleg az egyetlen) olyan napunk volt, amikor négy írói eseményt is megtartottunk: két rendhagyó irodalomórát, egy beszélgetést a diákszínpad tagjaival és egy könyvbemutatót, így egy nap alatt (2024.11.03.) három „diákvers” is született. Igaz, az utolsó vershez már a pedagógusok és családjaik adták meg a szavakat, de a hagyományoknak megfelelően ezt is ide soroltam be.
I.
Nem tudom, másnak mit jelent e hely,
Kertvárost, Királydombot
nekem néha csak olyan,
mint egy szürke hűtőszekrény:
szeles hidege kiöli a lelket,
de mégis jelent családot, otthont nekem:
A Szigetköz ékét, mi részemmé vált,
s bennem él!
II.
Zsiráfként magasodik e város híre,
a Kisalföld horizontja fölé.
Bár romos várát nem bírta Roland, a lovag,
de békés e hely,
parkjai barátságot teremnek,
e hely az őszinte mosoly otthona.
III. a pedagógusok szavaival
Móvár olyan nekem, mint egy álom,
mint a szerelem, mint egy család,
melyben minden benne van,
mit szeretek, s amit nem:
a dugók reggelente, a sertés-telep élet szaga,
a vár méltósága, az akadémia tudása,
a Csikusz-domb szánkó kurjantása,
a szalmakazlak meleg-ölelése,
folyók tarka folyása,
fogorvosok vájó gyógyítása,
s rájuk a Marika-cukrászda húz lapot:
egy határ és távolság,
a pillanat és történelem között,
zöld béke a vágy és valóság között,
melyek között a kacaj, mint hajóhinta repít.
Comentarios