Az élet értelme: a favágás

A hetem a favágás jegyében telt, tüzifát aprítottam télire, s közben arra gondoltam, hogy ebben benne van az egész életem. Van-e nemesebb öröm, mint közben megpihenni, meginni egy kávét, nézni a fogyatkozó fatörzseket és a gyarapodó farakást és arra gondolni, hogy egyszer tűz lesz ezekből a kandallóban. Tűz, ami a lakásból otthont teremt. Lángnyelvek, amik új színbe festik a világot, egy új világot teremtenek. Sárgásvörös fény, ami istenivé formálja a meztelen emberi testet. Tűz, ami egy téli éjjelen nem a poklot idézi fel, hanem Isten szeretetét. A farönk, amit este a tűzre rakunk, de még reggel is izzik, felidézve az igazi szeretet kitartását.

Ilyenkor arra gondolok, ha Jézus nem Betlehemben születik meg, hanem Magyarhonban, biztos mesélt volna egy példabeszédet a favágóról is.

A favágás, a tűzifaaprítás, összeköti a nyarat és a telet, reménnyé formálja az őszt. Életté formálja a születés és a halál közötti időszakot.

Igen, a remény… Hogy a már gyümölcsöt nem termő fa létezése is értelmet nyer. Remény, hogy talán, ha az én időm is lejár, még mindig lesz értelme annak, amit tettem életem során.

2025.10.12.