Várok egy embert, ki jön felénk, fehér ruhában, egyszerű szavakkal, szívét kitárva.
Talán esendő, talán tévedő, mégis hoz valamit: egy ígéretet, bizonyosságot, hogy a pokol kapuja nem lesz erősebb, s ha meg is hal, élni fog az Igaz, nem múlik soha.
Várok egy embert, talán nem is őt magát, hanem hivatalát, mely hivatás és maga a Rend két évezreden át.
Sok tízezren várunk egy embert, utakat, tereket töltve, s összefog minket a várakozás, hogy él a hit és az igazság, hogy éljük, miben hiszünk, valljuk igazán.
Sok tízezren egybegyűltünk, és vártuk a megújulást, a szürke jelent ünneppel szakítva szét, jobb jövőnek zálogaként.
Ezt a verset az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére várva írtam, a járda szélén ülve, 2021.09.12-én
Kép forrása: https://iec2020.hu/hu