Elhangzott: 2023.11.11. Tiszaörs, Hajnal Imre (1945-2023) poszthumusz könyvbemutatóján.
Nagyon köszönöm, hogy eljöhettem és beszélhetek Imréről, az emberről, az alkotóról és az alkotótársról.
Imrével a barátságom még 2021. december 5-én kezdődött, az első tiszaörsi írói eseményemen, egy karácsony váró beszélgetésen s már akkor azonnal feltűnt, hogy milyen figyelemmel hallgatott és milyen intelligens kérdéseket tett fel. Sajnos személyesen nagyon keveset találkoztunk, kevesebbet, mint szerettem volna, de nagyon sokszor cseteltünk, beszéltünk telefonon, és nem csak a barátjának, de tiszteletbeli tiszaörsinek is tekintett, könyveiből mindig küldött nekem és Édesapámak. Számomra talán a legszebb ajándék, sajnos az utolsó is egyben, hogy utolsó könyvébe az én fotóim is belekerültek.
Imrét nehéz lett volna nem szeretni.
Hajnal Imre köszöntése
Emberként szerény, csendes mosolyú, kinek mindenkihez van kedves szava kinek barátsága kincs.
Alkotóként azonban műve időket eltöröl, múltat őriz, egy letűnt világot, jelenben szól a jövő időnek: mint a jó írástudó, ki a kincsekből régit és újat vesz elő, mint a megvető, ki magot vet, s az időre és Istenre bízza az aratást, tudván, hogy a szép és igaz megmarad, s az idő felett az élet diadalt arat.
Szeretnék néhány szót szólni Imréről, mint alkotóról is. Imre szépíróként is maradandót alkotott, a népi írók örökségét sajátos realizmussal ötvözte, amik egyszerre tették írásait irodalmi alkotássá és szociográfiává. Írásai a szó igaz értelmében „idealisztikusak” voltak: nem idealizálták a világot, de az ideákat keresték benne, ahogy ő maga mondta, Tünde rendhagyó könyvbemutatójában: „az írásokban tiszaörsi emberek a hősök”, akik életét különféle nehézségek gátolják, de ők leküzdik ezeket, példát mutatnak embertársaiknak”. Szerintem egy irodalmi mű értékét a forma előtt két szempont adja meg: az őszinteség, amit nevezhetünk realizmusnak is, és a megváltás, a megoldás, azaz a gondolat, ami örök és eredeti a műben. Imre írásaiban mindkettőt megtaláltam.
Tünde hangján Imre ikonikus írása, a Huzigarétes:
Imre működésének nagyobbik, ha nem is fajsúlyosabb része helytörténészi működése volt. Ha jól számolom, de lehet, hogy tévedek, a ma bemutatott könyv már a nyolcadik. Imre lexikális tudása, gyűjteménye hihetetlen volt: több ezer fotót, és csak Isten tudja hány, cetlikkel teli borítékot gyűjtött össze, nem volt olyan kérdés, amire ne tudott volna válaszolni.
A helytörténész hivatása egyedi, hiszen egy zárt közösségről ír, egy zárt közösségnek, szubjektív objektivitással. A helytörténészek egy, a múltba óhatatlanul süllyedő világot próbálnak átmenteni a jövőnek, emberközeli, emberarcú történelmet írva. A jó helytörténész munkáját a településhatáron kívül is elismerik és ismerik, mégis, az ő elsődleges közegük a saját falujuk, városuk, ahogy Tiszaörs is volt Imrének.
Imre könyvei, az utolsó könyve különösképpen, egyfajta almanachok, amikből az örsiek megismerhetik őseik, felmenőik családjait, de segítenek megérteni is azt a kisvilágot, amiben élnek. Szinte nincs olyan épület, de még tégla sem, amiről Imre ne tudott volna mesélni, írni. Azonban művei nem csak az örsieknek szóltak: élvezetes stílusával, érdekes mondandójával, a külvilágnak is megmutatta Tiszaörsöt. Csak egyet tudok érteni Tündével, hogy az elmúlt évtizedekben senki sem tett annyit Tiszaörs marketingjéért, mint Imre.
Imre, azonban még ennél is sokkal többet is tett: létrehozta a „Tiszaörsiek Baráti Társaságát”, baráti fórumot biztosítva mindenkinek, aki testben vagy lélekben ide kötődik. Folyamatosan figyelte a tiszaörsi polgárok sikereit, teljesítményét, mindent számon tartott és megosztott.
És kicsit hadd meséljek el egy személyes dolgot is, a külső ember szemszögéből. 2021-ben hozott a sors játéka, vagy Isten akarata először Tiszaörsre, s ezt a falut azóta is az otthonomnak érzem, ha erre járok, mindig, mintha kicsit hazatérnék. Kevés olyan település van az életemben, ahová ennyiszer visszatértem volna, mint ide. Ez azonban csak az „érzés”-kategória: megismerni a falut Imre művein keresztül ismertem meg. Ha magamtól megéreztem, hát az ő segítségével meg is értettem.
Amikor meghallottam a halálhírét, éppen útmenti pihenőn voltunk, útban Balatonberénybe, s alig akartam elhinni. Akkor született meg ez a versem, amiben Imrétől, mint embertől és alkotótól is búcsúzom.
Búcsú Hajnal Imrétől
Barátom voltál, kérdéseimre mindig választ adtál, a múltat a jelennek megnyitottad, s most a múlt részévé váltál.
Tudom, könyveid őrzik szellemed, de az embert, ki voltál, nem pótolhatják, a sírkő zárja le az utolsó fejezetet.
Elmentél, utad a földön végetért, most már tiéd a teljesség könyveid lapozva érzem csak hangodat, s emberséged példát mutat.
Végül szeretnék Imréről, mint alkotótársamról is megemlékezni.
Aki ismeri műveimet, tudja, hogy munkásságom jelentős részét képezi, hogy írásaimban, meséimben, verseimben felhívjam olvasóim figyelmét Magyarország és a magyarság kincseire. És, aki ismer, azt is tudja, hogy a pontosság megszállottja vagyok, mert vallom, hogy minden egyes vesszőnek is hitelesnek kell lennie! Lehet, hogy az olvasó csak könnyed szavakat olvas, de fontos, hogy minden történelmi, néprajzi információ pontos legyen. Ezt azonban csak akkor tudom elérni, ha van egy helyi ismerősöm, barátom, aki felhívja figyelmemet a hely értékeire, mesél róluk és az elkészült művet ellenőrzi. Imre mindenben a segítségemre volt: forrásokat küldött, s csak akkor mertem megosztani a művemet, ha ő is rábólintott. Végül, ha megjelent, büszkén osztotta meg ő is. Nem csak a Tiszaörsről, de minden közeli településről tudott valamit mesélni.
2021-ben kezdtem irodalmilag feldolgozni Tiszaörs és a Tisza-tó világát, s szeretném megkérni Török Tündét, s az első közös vers, amit a segítségével írtam meg, a Tiszaigar, régi temető volt.
És végül szeretném bejelenteni, hogy összeáll a Tisza-tó tágabb környezetét bemutató e-könyvemet, a Tisza-tavi talányokat, Imrének fogom ajánlani.
Még:
Török Tünde albuma
Richard Rusko albuma