Bódis Józsefnénak
Harka volt a banya lánya, szépségét világ csodálta, de nem volt neki móringja, így hát maradt vénlánynak.
Anyja nézte szánakozva, koldus lány, szépség, hiába! Ördögnek sem kell a lányka, hogyha nincsen hozománya!
Szedte-vedte, teremtette! Szólt az ördög s rengett a hegy: ha más nem is, de én viszem, pokolnak úrnője lesz!
Szende szép lány szeme rebben, pártában nem marad feje! Ámde anyja, a vén banya, sebtiben lehűtötte:
Nászra vágyol? Szűzleányra? Szolgáld meg a sorsodat! Szántsd a hegyet, szántsd a rétet, kakasszóig, lesz reá egy éjed!
Ördög úrfi szíve dobban, szarva horgad magasra: Harka lányát, szűzi húsát, érezte már karjában.
Kakast, kecskét fog ekébe, s neki is lát izibe: szárnyalni kezd az eke, el is készül időre.
Harka anyja, öreg banya, egyre idegesebb lesz: nem szeretné, hogy a veje legyen poklok hercege!
Mielőtt még megvirradna, elbújik a tyúkolba, hangja rikkan, kakasszóval, ébreszt szárnyas urakat.
Megszólal a sok tarajos, itt a fájront, hirdetik: nincs kész munka, nincs fizetség, marad az agglegénylét.
Ördög koma, dührohamban, ekéjét földhöz vágta, szégyenében, ingerülten elsüllyedt a föld alá.
Ekéjéből magas hegy lett, - ma is látod, ha nézed - forrás támadt, hol elnyelte, kénes vize ördög szagát idézte.
Dúl-fúl ördög, poklok mélyén, de vigasztalja Belzebub: nézd az anyját, vedd a lányát, nem mondtam még eleget?
Ifjú lányka, csáp a bája, ámde egyszer öreg lesz, anyjának tükörképe: ezt szeretnéd örökre?
Hangja ma még tündérkacaj, de holnap már károgás: hidd el nekem, a pokol is menny, ha nem hozod ide a banyát!
Ördög úrfi meggondolja, s kedve lassan felderül: jósorsának hálás szívvel, ad a víznek gyógyerőt.
Versecskémnek tanulsága, egyértelmű azt hiszem: ha csúf vagy, mint az ördög, szép lányra szemet ne vess!
Odalesz majd büszkeséged,
munkád hiábavaló lesz!
De a pokol, anyós nélkül,
fürdőhelyként kellemes!