Villányról mindenkinek a borászatok és a pincék jutnak eszébe, pedig még egy csodáért érdemes odazarándokolni: az őslény-tanösvényért. Nem könnyű eljutni oda, mégis, érdemes, hogy évtízmilliókkal repüljünk vissza az időben...
A Templom-hegy gerince kettéhasad, a föld öle szemérmét felfedi, ősi tengermély felett lépdelünk.
A múlt sokmillió éve lábunk alatt, látható, de nem járható: az ösvényt lezárja a szakadék, múltba ugrani a lélek fél.
Ki múltat kutat, kinek nem elég a felszínes megérzés, annak szenvedés a szembenézés, mert a múltba merülvén a ruha szakad, sebzi őt az út, mert múltba nézni nem lehet könnyedén, az igazság nem lektűr, mit mosolyogva olvas.
De ki vállalja az utat, véresen, piszkosan megtisztulva lép át sok korszakot, hogy találja múlt idők nyomát, azt vádként néz rá sok ősi lelet: vajon, ha egyszer lejár ideje, lesz-e annyi nyoma, mit hagyott egykor ez őscsiga?
Lesz-e utókor, emberarcú, vagy legalább lelkű, ki fejet hajt múlt éltünk felett?
Lesz-e még lélek, ki Istenre gondol, ki örök úr, minden idők felett?