Holnaposok[1] álmodtak egy szebb holnapot, de álmukra a történelem vekkere szólt egy fagyos téli hajnalon, s a városra álmatlan fagyos nap borult. Ordas eszmék omlasztottak holnapot s mint a házfalakról málló vakolat minden vágyuk lassan földre hullt.
De az igaz álmok nem múlnak el, fagyos korban várnak új tavaszt, s mikor lassan tovagördül az időkerék, friss hajtásként feltör, újra él: a házak lassan élettel ragyognak, a titkolt gondolatból szó lesz megint. Várad szelleme: a hősök és a szentek, titkok tudói, költők, írók, mesterek újra mesélni kezdenek, s a múlt lassan a jövőbe ér.
A holnaposok szobra őrzi a jelent.
[1] Ady Endre, Dutka Ákos, Juhász Gyula és Emőd Tamás