Egykor csokorba gyűjtöttél minden szép éneket, megélve az emberszív örömét, s a dicsőséget, mely Istené.
Kezed vetését látom minden dalban, szellemed gyümölcsét az énekhangban, de egy termés sem oly nemes, mint az ifjak tiszta lelke, kik neved alatt érnek és tanulnak.
Mert nem kő vagy bronz őrzi emlékedet, nem is a vaskos lexikonok, nem is szigorú képmásod, hanem minden új nemzedék, mely őrzi és éli még a jót, gondolataiban ott a tiszta és a nemes, s számukra nagybetű a Haza és az Isten.
Ezek a virágok nőnek sírodon,
ezek erősítik és őrzik meg hitem.
Opmerkingen