Egy kavics tanítása

Néha a hétköznapok terhe,

kőként nyomja lelkemet:

erőm nincs csak akarat,

hogy vállaljam a sorsomat.

A boldogság elszáll, mint a harmat,

mikor érinti Napnak sugara,

de a rosszkedv, mint a varjak,

mindig velem maradnak.

A Duna partján kis rovarka,

hagyja a filozófiát:

vígan szárnyal, követ görget,

mert nem tanult fizikát.

Nem tudja, hogy nincs értelme,

s nem jut vele messzire,

hisz nincs hozzá ereje

- mégis játszik életet.

És a bú s gond, régi sebek,

most hirtelen eltűnnek:

mint a kalap a víz hullámán,

csak marad a pillanat.

Mert néha Isten

csak így egyszerűn üzen:

kis rovarral, egy kaviccsal,

vízparton, boldogsággal,

s nem kell ennél több, sosem

#TikeEsther