Kolozsvár, Te Kincses Város, kamaszkorom óta álmomban kísértesz, s vágytam, hogy Hozzád visszatérjek, érezzem éltető lüktetésed, Mátyás szellemét, a polgárlétet, a szabadságot, mit zsarnok el nem vehet, a hitet, mely megőrizte mindezt.
Ódon utcáid csodákat regélnek, múltat, melyre épül a nyüzsgő jelen, melyben talán csak Szent Mihály temploma örök, fölötte őrködik Isten bölcs terve, mely felülírja a történelmet, üdvösséget és holnapot ígér.
Kolozsvárott utoljára a nyolcvanas években jártam, amikor magyar irodalmat, gyógyszert és élelmet csempésztünk a városba… Sok minden megváltozott: a sötét, elhagyatott város igazi élő metropolisszá vált, amely már nem pusztítja, hanem óvja magyar múltját – ami megmaradt. Igaz, az ember elbizonytalanodik, hogy vajon a magyar múltra jön-e magyar jövő is…? De a választ az Istenbe és a magyarságba vetett hitem adja meg.
A sok helyszín között, ahol eddig életre keltettük a Boldogságboltot, ez volt az egyik legkülönösebb, hiszen a Mátyás király korabeli falak között tartottuk az írói eseményt.