Múlt időknek Loreley-e

A Rajnán party-hajó úszik,

messzire zeng a techno-zene,

szerelmet hirdet és örömet,

s űz messze ős hiedelmeket.

A sziklán egy asszony bolyong,

haja hóként fehéren csillogó,

énekelne csábító dalokat,

de hangját a zene elnyomja.

Ő volt egykor csábító Loreley,

kinek hangját visszhangozták a sziklák,

s folyó hullámain siklott tovább,

hogy ezernyi férfit halálba vigyen.

Ráncos lett a szép Loreley,

a férfivágy már nem ifjonti őt,

nem kutatja már halász és nemes,

magányosan lesi az időt.

Nincs szikla már, királyi trónusa,

alatta szabályozott víz folyik,

s nem hiszi senki a mesét,

a modern kor már más regét regél.

Csak néha kutatja őt egy-egy utazó,

kinek lelkében Heine verse zeng,

majd legyint és továbbmegy,

a régi bűbáj már nem érinti meg.

Mégis, a Lolerey az örök őriző,

mert néha zajba lopakodik a csend,

s feltámadnak tündérek, istenek,

hogy az ember jobbik részei legyenek:

s a régi mesék újra életre kelnek,

lesz szerelem, mi életnél többet ér!

Arannyá válik hófehér haj,

s ifjú lány dalával varázsol el.

A vers Török Tünde összeállításában:

#Németország #Rajna #Loreley