Boldog Gizella (Kr.u. 984-1065)
Hajlamosak vagyunk elfelejteni az asszonyokat, kik férjük mellett álltak, kik nem karddal és törvény jogarával, de szelíd szóval, csendes hallgatással, adtak lelket és erőt.
István keresztény országot alkotott, nevéhez ma már a „Szent” szó tapad, de társa, a messzi föld szülötte, Gizella emlékére feledés borul.
Bajor föld virága, császári ház ága, ki csak békét és Istent keresett, mégis elhagyta otthonát, egy férfiért, ki némán hajolt Isten felé[1].
Társ volt az alkotásban, de műve veszni látszott, anya, ki gyermekét siratta, királyné, kit országa börtönbe vetett.
Mindennek, miért élt, miért lemondott régi életéről foszlását látta szeme, bölcsőjéhez ért a sír, a magyar királyné idegenben halt.
Műve elhalt, ahogy elhal vetés után a mag, hogy egyszer, szörnyű tél után, sarjadjon, s bőven teremjen - él az ország, s talán él a hit, csendben és a mélyben, mint e kápolna a Veszprémi vár rejtekében.
[1] „Eredetileg kolostorba akart lépni: szemlélődő hajlamú, vallásos lélek volt. Amikor Géza fejedelem fia számára megkérte kezét, mégis beleegyezett a házasságba. Erre elsősorban Szent Adalbert püspök bírta rá. Értésére adta, hogy jobban tetszik Istennek, ha közreműködik egy nép megtérésében, mint ha kolostori elvonultságban él. Így Gizella lemondott a szemlélődő életről, és erős hitű hittérítőnő lett. A tervezett házasságot leghatározottabban nagynénje, Gerberga apácafőnöknő ellenezte. Helytelenítette, hogy törékeny unokahúgát politikai okok miatt veszélynek tegyék ki a ,,barbár herceg'' oldalán. Hiába utaltak arra, hogy István már jó keresztény, és ígéretet tett egész népe megtérésére. Végül Henrik -- hogy megismerjék -- meghívta Istvánt Bajorországba, aki már az első találkozásnál lefegyverezte az apátnőt előkelő, udvarias és őszinte viselkedésével. De Gerberga -- a krónikás szerint -- még egy utolsó próba elé állította őt. Hosszú ideig halogatta a találkozást István és Gizella között. Azután úgy rendezte a dolgot, hogy István a kolostorkertben lássa meg először Gizellát, aki éppen térden állva imádkozott egy szobor előtt. Fölhívta rá István figyelmét, és kíváncsi volt, hogyan viselkedik a ,,barbár''. István félretette fegyverét, észrevétlenül Gizella mögé lopózott, meghajolt a szobor előtt, és mozdulatlan maradt, míg Gizella be nem fejezte ájtatosságát. Önuralmával Gerberga utolsó ellenállását is megtörte.” forrás: katolikus.hu
Kép: Szent István király és boldog Gizella királyné szobra, Veszprém, Ispánki József alkotása.