Ha a történelmünkre gondolunk, hajlamosak vagyunk a múlt korok embereit kategóriákba sorolni: vagy reformerek voltak, vagy minden változást elleneztek; vagy a császárhoz, vagy a hazához voltak hűek, vagy antiszemiták, vagy filoszemiták… A Czirákyak különös család voltak: tagjaikat nem sorolhatjuk be ezekbe a kategóriákba, vagy ha igen, akkor ezeket a kategóriákat újra kell értelmeznünk: lelkiismeretüket követték, a saját útjukon jártak, akár népszerű volt ez az út, akár népszerűtlen.
Talán ezt a szabadságot és függetlenséget érdemes megtanulnunk a Czirákyaktól, ha Lovasberényben, a Cziráky-kastélyban járunk.
Cziráky Antal Mózes
Cziráky Antal Mózes (1772-1852) talán a család leghíresebb tagja, hiszen ő volt a nagy kastélyépítő. Vajon igaza volt-e gróf Széchenyi Istvánnak (1791-1860), amikor ezt írta Cziráky Antallról és barátairól naplójában: „A jelenvoltak társalgásából leszűrhette az ember, hogy nincsenek az évszázadhoz illő fogalmaik...” (1820 január). Két évszázad távlatából visszatekintve, a maga szempontjából igaza volt Széchenyinek, hiszen politikáik élesen ellentétes voltak egymással. Antal Mózes szemében a magyar szabadságnak négy oszlopa volt: 1. a királyválasztás joga, 2. az Aranybulla, 3. az országgyűlésnek kell döntenie az adókról és végül: 4. az országgyűlést megkerülve nem lehet katonákat besorozni vagy törvényeket megváltoztatni. Szembenállásuk később is visszaköszönt: 1837-ben Antall Mózes útjába állt, hogy a Fejér megyei közgyűlés tiltakozzon Kossuth Lajos letartóztatása ellen. Politikai szerepe 1848 márciusában ért véget: a forradalomig az Államtanács (Staatsrat) tagja volt.
Ha csak ennyit tudnánk róla, akkor azt hinnénk, hogy Jókai róla mintázta Rideghváry Bencét a Kőszívű ember fiaiban. A valóság azonban sokszínűbb.
Antal Mózes nem csak, hogy újjá szervezte a lovasberényi birtok gazdálkodását, alatta épült fel a katolikus templom, de a zsinagóga bővítését és az izraelita iskola alapítását is támogatta. Hálából a zsinagógában az ünnepi és a szombati istentiszteleten az uralkodóért elmondott ima után a grófi családért fohászkodtak, Cziráky Antal Mózes és felesége, Batthyány Mária címerét a zsinagóga két szemközti falán helyezték el. Az izraelita iskola színvonalára jellemző, hogy az ott tanító Deutsch Henrik később az Országos Izraelita Tanítóképző és Gyakorló Iskola igazgatója lett. Lovasberény és a Czirákyak befogadó szellemét jól jellemzi, hogy az 1830-as években a lakosság harmada izraelita volt.
Ez egy hagyományos, patriarchális földesúr képét festi elénk, aki gondoskodik birtokairól és annak népéről, azonban Antal Mózes szívügyének tekintette a magyar nyelv fejlesztését is: 1823-ban 45 ezer forintért telket vásárolt a pesti magyar színháznak, 1829-ben pedig a tanügyi reformbizottság elnöke lett, 1830-ban pedig tagjává választotta a Magyar Tudós Társaság. Fő műve, a „Conspectus juris publici…” (a magyar közjog alapjai) csak 1851-ben jelenhetett meg.
Azt hiszem, mindent összevetve, egy értékes életút ért véget 1852-ben, még akkor is, ha a reformista erőkkel szembe is helyezkedett. Ma konzervatívnak mondanánk, de talán helyesebb lenne a korabeli kifejezéssel „fontolva haladónak” nevezni.
Könnyű lenne most azt mondani, hogy mi lett volna, ha a Cziráky-típusú emberek és a reformerek összefogtak volna 1848 előtt és alatt, de ez a felvetés figyelmen kívül hagyja, hogy a demokrácia lényege, hogy a nézetek ütközése, sőt harca, viszi előre a közösséget. Szükséges volt, hogy a „fontolva haladók” és az újítók egymással párhuzamosan gazdagítsák a magyarságot. Cziráky Antal Mózes élete fontos tanulsággal szolgál: el kell fogadnunk, hogy mások a miénktől eltérő módon keresik a közösség boldogulását, harcolhatunk a módszereik ellen, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a tőlünk eltérő politikai erők általában nem hazaárulók, csak más értékeket vallanak és követnek.
János
Cziráky János (1818-1884) méltó fia volt Antal Mózesnek, hite szerint szolgálta Magyarországot és annak népeit. Édesapjának egyetlen fia volt, jogi pályára lépett. 1845-ben királyi táblabírónak nevezték ki, de 1848 októberében, amikor királyhűsége és hazafisága ellentétbe került, lemondott. A szabadságharc bukása után újra állami tisztségeket vállalt, konzervatív és katolikus szellemben politizált, de 1854-ben tiltakozásul az ellen, hogy csak németeket neveznek ki bírónak, lemondott és visszavonult Lovasberénybe. Ami veszteség volt az országnak, az szerencséjévé vált a településnek: ekkor fejlesztette a kastélyt.
Érdekesség, hogy a felújításban is közrejátszott hite és politikai meggyőződése: barátja, gróf Károlyi Gáspár, akivel együtt dolgoztak a (katolikus) Szent István Társulatban, közvetítésével választotta ki Hild Józsefet a feladatra.
A kiegyezés előtt kinevezték országbírónak, ahogy korábban apját, de ezt nem fogadta el, lévén, nem volt élő a magyar jogállamiság. Politikai szerepet csak a kiegyezés előkészítésétől vállalt, majd 1867 után szerepe volt a horvát-magyar kiegyezésben és az az izraeliták egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében. Ez utóbbi törvény vitájában a következőket mondta: „Föltéve még azon esetet is, amit egyáltalában meg nem engedek, ha ezen törvényben más hitfelekezetek állására nézve veszedelem háramolhatnék, akkor is mellette volnék, mert azt is tudom, hogy a keresztény vallás egyik alapfeltétele: tégy jót azokkal, kik gyűlölnek… itt igazságosok kívántunk lenni egy nagyszámú felekezet irányában, mely eddig is, és a legújabb időkben valósággal, mind a nemzeti céloknak előmozdításában, mind hazafiságban és művelődésben velünk összefogni igyekezett”.
Élete végén mégis az antiszemitizmus árnya vetült rá: utolsó nyilvános szereplésén a zsidó-keresztény házasság tárgyában beadott törvény ellen érvelt. Ma ez egyértelműen antiszemitizmusnak minősülne, azonban Cziráky Jánost egyértelműen nem ilyen szándék vezette: mint konzervatív főúr, minden nemzetiség boldogulását elő akarta mozdítani, de úgy, hogy identitásuk sértetlen maradjon. Ez a nézet talán vitatható, de egyértelműen nem rasszista.
Halála után az Egyenlőség c. zsidó politikai hetilap így búcsúztatta: „Cziráky János gróf nem csak hogy nem való antiszemita, hanem ellenkezőleg, jaj volna az antiszemitáknak, ha egyszer a grófnak elvtársai kormányra jutnának. (…) Szóval: Cziráky János gróf éppen nem érdemli meg, hogy emlékét az antiszemita melléknévvel becstelenítsék. Ő tiszteletreméltó vallásosságból szigorúan ragaszkodott hitelveihez, de megbecsülte a másét is. A gróf lelkét a legtisztább tolerancia hevíté, mit eléggé bizonyít, hogy zsidó háziorvost tartott és hogy a halála előtt éppen egy héttel a grófi család által rendezett bálon Lovasberény zsidóvallású szépei is nagy számmal voltak képviselve” (Egyenlőség 1884.02.17.).
Politikai nézeteit talán megkérdőjelezhetjük, de semmiképpen sem szabad a mai tudásunkkal és politikai meggyőződésünkből megkérdőjelezni erkölcsi tartását: mindig a hite szerint szolgálta Magyarország és Magyarország népeinek javát.
Bővebben a Czirákyak történetéről: