Ha Martonvásárra látogatunk, szinte tobzódhatunk a látnivalókban: a Tudor stílusú kastély a gyönyörű arborétumnak is beillő parkjával, Brunszvik Terézia emlékét kutatva felkereshetjük az óvodamúzeumot. Esetleg elképzeljük, hogy milyen lehetett az első karácsonyfa, amit a hazai óvodák anyja, a martonvásári kastélyban állított fel 1824-ben vagy hasznos órákat tölthetünk el az Agroverzum Tudományos Élményközpontban.
Azt hiszem, természetes, hogy nekünk magyaroknak, ennyi is bőven elég lenne, azonban Martonvásár az egyetemes művelődéstörténetnek is fontos helyszíne, hiszen Beethoven is többször járt itt. (Egy műveltségi vetélkedő bevezető kérdése lehetne, hogy ami Haydn Fertődnek / Eszterházának, az … Martonvásárnak. – a megoldás, mint fentebb olvasható, Beethoven).
No, de kezdjük az elején: hogyan került a zene géniusza Martonvásárra? Bár a XIX. század eleji Magyarországról a legtöbb embernek a sáros utak, az elmaradottság, esetleg a nyelvújítás jut eszébe, valójában ekkor hazánk már részese volt az európai kultúrának: Beethoven nem csak Pozsonyban és Kismartonban, de Budán és Martonvásáron is adott hangversenyeket, s nem távozott üres kézzel (vagy inkább szellemmel): gondoljunk III. szimfóniájának verbunkosra utaló magyar betétjeire, vagy István király nyitányára (sokan, azt hiszem meglepődve kapták fel a fejüket, amikor az István a király c. rockopera ezzel indult).
És miért pont Martonvásár? Nos, ne feledjük, hogy a romantika korában járunk… Minden művésznek szüksége van múzsákra, s Beethoven a Brunszvik családban kettőt is talált magának: még 1799-ben, Bécsben Terézt és Jozefint zongorára tanította – igaz csak 16 napig. Ez a bő két hét azonban mély nyomot hagyott a mesterben és mikor meglátogatta a családot, különös módon nyilvánította ki hódolatát Teréz előtt:
„Egy vasárnap este, holdfényben a zongorához ült és végigfuttatta kezét a billentyűkön. Ferenc öcsém meg én már ismertük ezt: ez volt nála a preludium. Azután megütött néhány mély akkordot, és lassan, ünnepélyesen eljátszotta Bach egyik dalát: Willst du dein / Herz mir schenken…”[1]
Brunszvik Teréz szobra Martonvásáron
Beethovennek a Brunszvik lányok iránti tisztelgése nem merült ki a szellem hódolatában, erről Jozefinnel való levelezése tanúskodik[2]:
„Való igaz, hogy nem vagyok olyan szorgalmas, amilyennek lennem kellene - de egy mélységes búbánat sokáig megfosztott régi munkabírásomtól - mindaddig, amíg szerelmem ön iránt, imádott Jozefín, bennem sarjadni nem kezdett.. Most már - 8 - szűnőfélben van a bajom, amióta az ön szívét megnyertem, ó én jól tudom, mily becsben kell azt tartanom... ó, szeretett Jozefin, nem a puszta nemi vonzalom fűz engem önhöz, hanem az egész valója, összes tulajdonságaival - ezé a tiszteletem minden érzelmem - érzéseimnek egész erejével Önhöz láncolódtam.
Amikor megismerkedtünk, szilárdan eltökéltem, hogy a szerelemnek legkisebb szikráját sem engedőm ébredezni magamban, de ön legyőzött engemet Vajon akarta-e ezt? Avagy nem akarta? - E talányt egyszer majd megfejthetné számomra... Sokáig - sokáig - tartson - a szerelmünk, - olyan nemes - olyannyira kölcsönös tiszteleten és barátságon alapul... S ez a rengeteg hasonlóság, gondolkodásban, megérzésben - ó, hagyjon remélnem, hogy az ön szíve még sokáig dobog majd értem, az enyém csak akkor szűnhet meg - önért dobogni, - ha már egyáltalán nem dobog többé...”
Ez a szerelem reménytelen volt: egy polgári származású zeneszerző ugyan beléphetett a kastélyba, csak mint vendég, nem mint családtag. Nincs nyoma annak, hogy haragban váltak volna el, de később egyikük sem találta meg életében a boldogságot. Jozefin családja érdekeit követve megházasodott, de férje elhagyta, elszakították tőle a gyermekeit, s nyomorban, kedélybetegségtől gyötörten halt meg Bécsben.
A másik Brunszvik lány, Teréz sorsa teljesebb volt: az óvodai nevelés apostolává vált Magyarországon.
És Beethoven? Ő zseni volt, egyre monumentálisabb művek kerültek ki kezei közül. Halála után az íróasztala rekeszében egy levelet találtak, a „halhatatlan kedvesnek” címezve. Ceruzával írták, évszám és címzett nélkül. A levél így végződött:
„Életem - Mindenem! - Isten Veled! - Ó, szeress továbbra is, ne ismerd félre soha leghűbb szívét a Te szerető Lajosodnak.
örökké a Tiéd
örökké az enyém
örökké a miénk”[3]
Vajon ki volt ez a halhatatlan kedves? Valószínűleg sohasem tudjuk meg, de érdemes eljátszani a gondolattal, hogy Jozefin – idézzük fel ezt az emléket a martonvásári kastély parkjában sétálgatva.
Néhány gyakorlati tanács: A kastély gépkocsival könnyen megközelíthető. A komplexumban található az Agroverzum Tudományos Élményközpont, a Beethoven Emlékmúzeum és természetesen a kastélypark. Indulás előtt érdemes tájékozódni (https://martonvasar.hu/), hogy a járványhelyzet és a felújítás mellett miket lehet meglátogatni, a teljes komplexumra legalább 3 órát érdemes szánni!
A kastélypark is különleges élményeket kínál
[1] forrás: https://cultura.hu/kultura-plusz/zeneszek-otthona-beethoven-martonvsasar/
[2] forrás: http://mek.oszk.hu/15800/15818/15818.pdf
[3] A teljes levél itt olvasható: http://virtualis.sk-szeged.hu/kiallitas/beethoven/halhatatlan.html