A Balaton felé indulva a legtöbben a felhőtlen kikapcsolódás, a szellemi felfrissülés felé vesszük az irányt, mégis azt mondom, érdemes letérni az útról és megállni Pákozdon, a Don-Kanyar emléktáblájánál…
Don-Kanyar… Vannak helységek, amelyek túlnőnek önmagukon, a történelmi eseményen, ami az adott helyen történt és jelképpé váltak. Auschwitz nem csak azokat jelenti, akiket ott gyilkoltak meg, hanem a Holokauszt összes áldozatát, Recsk és az Andrássy út 60. a kommunizmus embertelenségére emlékeztet… „Don-Kanyar”: ebben a szóban a Világháború és minden háború értelmetlensége benne van.
Nincsenek pontos statisztikák arról, hogy hányan haltak meg a magyar hadtörténetnek ebben az ikonikus katasztrófájában, általánosan elfogadott becslés a 120 ezer fős veszteség. Az idősebb korosztályba beleégett az emlék, ahogy apáik generációja titokban elsuttogta a halál és a túlélés történetét. Mert a Don-Kanyar hivatalos emlékezetének meg volt a maga evolúciója. ’45 után hosszú ideig csak Horthy-fasisztákként emlegették az ott harcolókat. Aztán valami megváltozott: a hetvenes években már áldozatokként kezdték emlegetni a II. Magyar Hadsereg tagjait, akiket a politika vágóhídra terelt. A rendszerváltás után a hadtörténészek árnyaltabb képet kezdtek festeni az eseményekről, megjelenhettek az ezzel kapcsolatos visszaemlékezések is. Talán még évtizedek kellenek ahhoz, hogy az eseményekben közmegegyezés szülessen. Vagy ki tudja? Hiszen a Széchenyi-Kossuth közötti vita még ma sem jutott nyugvópontra.
Mégis, emlékeznünk kell… Nem csak azokra, akik ebben a katasztrófában vesztették életüket, vagy viselték egy életen keresztül a tragédia nyomait, hanem mindenkire, akik megélték az emberiség legpusztítóbb és leggonoszabb háborúját.
Az 1993-ban épült Don-Kanyar emlékkápolna a megemlékezés méltó helyszíne: nem csak igényes és formabontó kialakítása miatt, hanem azért is, mert egy emléktáblák neveket és arcokat adnak a halálnak. A 120 ezer csak egy szám, de a neveket olvasva már embereket és félbetört sorsokat látunk magunk előtt. Érdemes egy rövid kitérőt tenni és elmondani egy imát értük.
A kápolna a közösségi emlékezet színhelye...
Levél fiamnak Oroszországból
Idősebb Stirber Lajos és minden magyar emlékére, aki harcolt a II. Világháborúban
Megírnom mit érzek csak pár sort enged nekem, e halványzöldszín tábori levél, és körülöttem a csontporlasztó tél. Minden szóhoz, mit Neked írok, ezernyi gondolat tapad, mint jégcsap a körlet oldalán, tudom, majd szíveddel olvasod.
Szeretném, ha hallanád, hogy hegedűszót küldök neked, innen, hogy fagyasztó szél süvít, de hidd el nekem, hogy e zenét szívedben őrizni tudod, nem nyomja el ágyúugatás, tankcsörömpölés.
Szeretném, ha úgy látnád velem, a világot, ahogy festettem neked, mert a szépség is örök, ha van szem, nyitott a szépre, hiába zúdul ránk hazugságok ára, az lekopik, csak az igaz örök.
Szeretném, ha szívedben visszhangozna minden ima, mit Édesanyád értem mondott el, mert hidd el, kit Isten vezet, az nem veszhet el, lelke hazatér s mindig ott leszek veled.
Süvít a szél, fölöttünk Sztalin orgonák, minden perc kincs, míg tart az életünk, míg kezem karomhoz tapad, míg a gránát nem roncsolja szét… Sietnem kell, hogy elmondjam neked, hogy nem volt hiába a küzdés, a harc, csak a háború lehet vesztes, soha a haza, hogy hidd, hogy élni fog, mert jöhetnek zsarnokok, szivárvány minden színében ragyogók, eltűnnek, csak a haza örök.
Fiam, most mennem kell, hív a sorsom, talán a halál, de tudom, hitem benned él, és e hitben ott leszek veled.
Néhány gyakorlati tanács: az Emlékkápolna kocsival és biciklivel könnyen megközelíthető, mellette tágas parkoló található. A GoogleMaps-en „Katonai Emlékpark Pákozd - Első Világháború Emlékpont és Don Kanyar Kápolna” néven található meg. A kápolna szabadon megközelíthető, folyamatosan látogatható, belépődíj nincs.