Kerestem titkodat, Berzsenyi, hogy volt képes szellemed, eszméket szítani, ideát plántálni, földrészt átfogni, repkedni, s közben a földdel boldogan dolgozni, mint egy gazda horáci[1] idillben, kinek fontosabb a termés, mint világrengető revolúciók?
Egyszerre voltál Hérosz[2], kit nemzett az eszme és szült a föld, szellemed repült, kezed dolgozott. Nappal jó gazda, este csendes szavakkal Új világot vágyva hirdető, Prométheuszként tüzet hozó: világot őrző és felforgató.
Kerestem titkodat Berzsenyi,
kicsiny kúriádban,
cseréppipádban,
az ablakban, mely a kertre néz,
a fákban, mit barátaiddal ültettetek
az utakban, mik végtelenül
kígyóznak a somogyi dombok között,
Möbiusként[3] önmagába térve,
térek ide vissza,
hol alkottál és éltél,
hogy találjak csendet, s harmóniát, mely írta ez emberi prométheát[4], mely őrizte és űzte a régi világot, idillben álmodva utópiát.
Vajon a világ, mely ma hirdeti, hogy vágyad beteljesíti, hisz ma győztes az eszme, miről álmodtál, tetszene neked? Vagy a kert felé fordulnál, csibukra[5] gyújtanál, s az eszmék helyett a szőlőt választanád.
[1] hivatkozás Berzsenyi Dániel: Horác c. versére [2] félisten (görög), aki az istenek és az emberek nászából születik [3] Möbius-szalag: önmagába visszatérő papírcsík, amelynek csak egy oldala van [4] Prometheus-ról szóló hősrege [5] hosszúszárú pipa