top of page

Látogatóim száma

  • Szerző képeRozványi Dávid

Nagyenyed szabadsága és gyásza



Szabadnak lenni: szép álom csupán,

melyet észrevétlen hoz a delizsánsz,

oly jó álmodni egy szabad életet,

zászlót, kokárdát tűzve fel…


Szabadnak lenni: kemény akarat,

mindennapos munka és áldozat,

harcba indulni, otthont elhagyni,

a Hazának mindent odaadni.


Szabadnak lenni: tudást őrizni,

új és új nemzedéknek átadni,

pernye könyveket újraírni,

Bethlen szellemét megtartani.


Szabadnak lenni nem más,

mint tiszteltni más szabadságát,

élni, nem megölve másokat,

s nem félni attól, hogy ránk törnek gyilkosok.


Akik itt éltek, álmodni mertek,

mertek élni, mertek remélni,

de a szabadság táncára

véres farsang következett…


Négy nap táncolt a sátán,

talpa élőket holttá roncsolt,

nem volt menekvés, csak rettegés,

lángokat táplált a halálsikoly.


Vörös vér fehér hóra hull,

zöld remény és béke már sehol,

a város, mely büszkén állta az idők ostromát,

örökre a múltba hullt…


És mégis…

Túl vérengzésen,

túl félezer elvágott életen,

bukott harcokon,

mécses nélküli sírokon,

túl kiirtott nemzedéken,

minden elveszett álmokon,


míg mécses gyúl

míg magyar a síró szó

addig él a remény,

mint hó alatt a vetés.


Nagyenyed a jelenben

múltat könnyez és jövőt remél.


1849 január 8-án a román népfelkelők lerohanták a katonai védelem nélkül maradt Nagyenyedet, legyilkolva vagy elűzve a város magyar lakosságát. Az áldozatok pontos száma nem ismert, de legalább félezer embert öltek meg, vagy kínoztak halálra. A mészárlás január 11-én véget.

Kép: Haracsek Zoltan Lehel fényképe a 2024-es megemlékezésről



21 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page