Szabadnak lenni: szép álom csupán,
melyet észrevétlen hoz a delizsánsz,
oly jó álmodni egy szabad életet,
zászlót, kokárdát tűzve fel…
Szabadnak lenni: kemény akarat,
mindennapos munka és áldozat,
harcba indulni, otthont elhagyni,
a Hazának mindent odaadni.
Szabadnak lenni: tudást őrizni,
új és új nemzedéknek átadni,
pernye könyveket újraírni,
Bethlen szellemét megtartani.
Szabadnak lenni nem más,
mint tiszteltni más szabadságát,
élni, nem megölve másokat,
s nem félni attól, hogy ránk törnek gyilkosok.
Akik itt éltek, álmodni mertek,
mertek élni, mertek remélni,
de a szabadság táncára
véres farsang következett…
Négy nap táncolt a sátán,
talpa élőket holttá roncsolt,
nem volt menekvés, csak rettegés,
lángokat táplált a halálsikoly.
Vörös vér fehér hóra hull,
zöld remény és béke már sehol,
a város, mely büszkén állta az idők ostromát,
örökre a múltba hullt…
És mégis…
Túl vérengzésen,
túl félezer elvágott életen,
bukott harcokon,
mécses nélküli sírokon,
túl kiirtott nemzedéken,
minden elveszett álmokon,
míg mécses gyúl
míg magyar a síró szó
addig él a remény,
mint hó alatt a vetés.
Nagyenyed a jelenben
múltat könnyez és jövőt remél.
1849 január 8-án a román népfelkelők lerohanták a katonai védelem nélkül maradt Nagyenyedet, legyilkolva vagy elűzve a város magyar lakosságát. Az áldozatok pontos száma nem ismert, de legalább félezer embert öltek meg, vagy kínoztak halálra. A mészárlás január 11-én véget.
Kép: Haracsek Zoltan Lehel fényképe a 2024-es megemlékezésről