Nógrád vára alatt (Nógrád 04)

Az Úr 1594-ik évének böjtmás havának[1] hetedik napján végre letáborozott a sereg. Nógrád vára épp csak lőtávolon kívül, mérföldnyire magasodott a naplementében. Pozsonyi gróf Pálffy Miklós[2], második e néven, elégedetten nézett végig a seregein: nem azok a szedett-vedett borissza martalócok, a főherceg többi hada. Már kiadta a parancsokat a másnapi ostromra, az ágyúsoknak és az aknászoknak is, eljöttek a pihenés ritka és drága percei.

Egyedül volt az egyetlen emberrel, aki előtt mert őszinte lenni: az íródeákjával.

- Alig vagyunk kevesebben, mint egykor jó emlékezetű Lajos királyunk csapatai voltak Mohácsnál…

- De pogányok még kevesebben állnak velünk szemben. A jelentések szerint nyolcszázra tehető csak a számuk, szemben a mi huszonegyezrünkkel – egészítette ki a deák.

- Holnap kiderül, mire vagyunk elegek. Fél évszázaddal ezelőtt a török békésen sétált be Buda várába, s a nógrádi őrség is elszökött, mire ideértek volna. Olcsón fecséreltük el az országot, s most drága magyar keresztény vérrel kell visszavennünk minden talpalatnyi földet. Most azonban végre feltörtük a szelencét, amiben az ellen erejét sejtettük, s kifénylett, hogy üres… Nógrád várai közül ez az utolsó, ami felett még a próféta zászlaja leng.

- Hát mondja el uram ezt holnap a vitézeknek, hogy erősítse lelküket. És említse meg Nagy Ferenc és Bory Mihály uramat, akik hónappal előtte megfuttatták az őrséget.

- Hát inkább ezt mondanám el, mint azt, amire gondolok… Nem kérdezed meg, miért lehetünk itt?

- Krisztus Urunk dicsőségére és a császár becsületére?

- Egy árva aranyat sem áldozna egyikre sem az udvar… Te meg én, mi még talán hiszünk a kereszténységben és a hazában, és talán még egynehány talpas, de Európát mindez nem érdekli. Csak az, hogy biztosítsuk a felvidéki bányavárosokat, hogy legyen elég arany a készpénzforgalomhoz és jó Rudolf királyunk a messzi Prágában ki tuja fizetni a csillagjósait és műkereskedőit. Közben pedig Mátyás főhercegünk a hírnevét növelgeti, hiszen a bátyjának, a királynak nincs törvényes gyermeke, s ha valami történne vele, az ő fejére kerülne István királyunk koronája. Márpedig biztos vagyok benne, hogy történni fog. Hiúság és haszon, ez mozgatja a világot, s titkolnunk kell, ha ennél nemesebb céljaink vannak. Büszkélkedünk a koronával, a palásttal és a pápa áldásával - és közben remegünk a bankárok előtt, hogy mit támogatnak, mire adnak hitelt.

- Uramnak még sem kellett megalázkodniuk előttük.

- Ha nem egy Fugger-lányt vettem volna el, szerinted mire mentem volna? De vajon drága jó apósom, az öreg Marx engedné, hogy unokái koldusbotra jussanak? Ez a titkom. De hagyjuk mindezt… Olvass nekem.

A deák tudta, hogy ura szereti ismerni hadjáratainak helyszínét, így az utazóládába jó pár fóliánst elrejtett. Ura kényelmesen elhelyezkedett, és behunyva a szemeit figyelte a régi históriát.

- III. Béla jegyzője, Anonymus imígyen írt a Nógrádi vár meghódoltatásáról:

„Ugyanabban az időben Árpád vezér... sok katonát hadba küldött, hogy Gömör és Nógrád várának népét meghódítsák neki… És mivel az isteni kegyelem volt velük, félt tőlük minden ember; mégpedig leginkább azért féltek tőlük, minthogy hallották, hogy Álmos vezér fia, Árpád vezér, Attila király ivadékából származott. Akkor az összes szlovének, annak a földnek a lakosai, akik előbb Salán vezér alattvalói voltak, tőlük való féltükben önként meghódoltak nekik, úgyhogy senki sem emelte a kezét rájuk. S olyan nagy félelemmel meg rettegéssel szolgáltak nekik, mintha már régen uraik lettek volna. Szovárd, Kadocsa meg Huba, akinek leszármazottja az okos Szemere, mikor látták, hogy az a sok nép minden háború nélkül meghódolt nekik, nagy lakomát csaptak; majd az előkelőbb lakosoknak, akik fiaikat kezesül adták, különböző ajándékokat osztogattak, s őket jó szóval, harc nélkül Árpád vezér hatalma alá vonták…”

- A régi idők… Amikor még elég volt meghallani, hogy Attila vére jön ellenük, máris elfogadták uruknak.

- A mi vezérünk, Mátyás is dicső nevet visel.

- Mondhatni ez egyetlen erénye azon kívül, hogy nem a bátyja. Na meg persze, ha ma is lehetne lakomával országot nyerni, már az egész világ ura lehetne. Mi magyarok szeretünk hinni a mesékben. Jön egy szerencsétlen Habsburg királyi sarj, akit valamiért Mátyásnak kereszteltek és rögtön foglyul ejt minket az az illúzió, hogy ha trónra kerül, visszatérnek a Hunyadiak dicső napjai. Én ismerem személyesen… Gyenge ember.

- Mégis, fél évszázad óta most először csillant fel a remény, hogy az oszmán igát lerázhatjuk magunkról. Mohács óta most először tudtunk győzelmet aratni a pogány felett – vette ellen a deák.

- Az előbb kicsit igazságtalan voltam Mátyás főherceggel szemben. Jelentéktelen ember, de ennek tudatában is van, s engedi szabadon küzdeni a vezéreit. Ha nagynéha mégis elméje önálló ösvényre téved, biztos a kudarc. Mit értünk el eddig? Pár kisebb erődítményt visszafoglaltunk, Szabatka és Fülek újra a miénk, de ezek apró pontok csupán, nem hiszem, hogy a felséges haditanács bármely tagja megtalálná ezeket a földabroszon. Mégis, egy olyan népnek, amelynek vérébe ívódott a vereség keserűsége, ami már annak is örülni tudott, ha egy-egy vár ellent tudott állni a pogánynak, ez már a győzelem érzetét adta, Mondtam, eddig csak kisebb helyekre tudtuk kitűzni a zászlónk, de nézd meg Nógrád várát: ez már igazi győzelem lenne: ha ez a miénk lesz, a Felvidék is biztonságban lesz, s akkor nekitámadhatunk Esztergomnak is. S ha a miénk a Duna, akkor a török uszályok sem szállíthatják a muníciót. Akkor a magyar király és az erdélyi vajda összefogva kiűzheti Mohamed híveit a Királyságból. Ha győzünk, mellénk állnak majd a déli végek rabságban senyvedő népei is, Konstantinápoly felé vehetjük az irányt, hogy újra kereszt legyen a Hagia Szophia kupoláján, s ott folytatódhat a Szent Liturgia, ahol félbeszakadt, amikor elfoglalták a második Rómát.

- Az Úr Krisztus nagy csodája lenne…

- Igazad van… Ezek csak álmok, csoda lenne, ha ennek csak parányi része valóra válna. Folytasd a várnak krónikáját.

- A várat ledicsőbb napjai tán száz év előtt virradtak fel, amikor Báthory Miklós Vác püspöke talján mesterekkel megújította és megerősítette a falakat.

- Mátyás idejében?

- Igen, az igazságos Mátyás uralkodása alatt feljegyezték. Feljegyezték, hogy egyszer, amikor vendégül látta itt a királyt, Cicerót olvasgatott.

Pálffy némán figyelt; a deák ismerte ura eszmejárását, hát ezért elővett egy másik fóliánst, hogy az ókori filozófus gondolatait idézze:

- „A legfőbb törvény az állam üdve legyen!... A jótékonyság és szolgálattétel fő szabálya: soha se küzdj igazságos ügy ellen, soha igazságtalan mellett.”

- Bölcs gondolat egy olyan embertől, akit a barátja öletett meg a pillanatnyi politikai helyzetnek megfelelően. Mi most egyszerre küzdünk igaz és igaztalan célért: küzdünk azért, hogy a bankházak profitját biztosítsuk, hogy az uralkodó kedvteléseire elég arany jusson, hogy zavartalanul folyjék a kelet-nyugati kereskedelem, hogy az újságok kedvező híradást adjanak rólunk, s titokban reméljük, hogy a sok hamis cél között az igaz célunk, a Krisztus és Hazánk ügye is diadalra jusson. Egykor a dicső Mátyás király dicsősége teljáben látta a várat, s most a dicstelen epigonja, Mátyás főherceg meg nyomorított állapotában veszi birtokba, márha az Úristen győzelmet ad nekünk. De bármi légyen is a valóság, a királyi sajtó majd megláttatja a párhuzamot a két Mátyás között. És sok jó keresztény vér fog hullani azért, hogy ezek a dicsőítő cikkek megíródjanak.

- De ha Isten velünk, még több pogány!

- Nem hiszem, hogy a keresztény anyák gyászát nevetéssé formálná a török anyák zokogása. Nem az lenne a győzelem, ha többet ölünk meg, mint ahány embert veszítünk, hanem az, ha ez a vár újra magyar lenne, újra a kereszténység bástyájává válna. A remény jelévé, hogy lehet és érdemes.

A deák erre már nem tudott mit válaszolni, de a vezér nem is várta el: egy bólintással elbocsátotta szolgáját. Csak pár óra pihenés jutott neki, mielőtt az ágyúk dörgése három irányból is, széttépte volna az éjszaka csendjét, és az aknászok megkezdték volna a vár aláásását.

Az első nap eredménye döntetlen volt: a védők minden támadást visszavertek, de éjszaka sikerült felgyújtani a külső várat, és harmadnap, böjtmás havának 10. napján a törökök szabad elvonulás fejében feladták Nógrád várát, hátrahagyva minden poggyászukat és tüzérségüket.

Nógrád várának visszavétele egy korabeli újságcikkben

Nógrád várának visszavétele volt a tizenötéves háború első jelentős győzelme, melyeket még számos követett: Pálffy részt vett Esztergom, Győr, Visegrád és Vác visszafoglalásában. A király, a pápa és az országgyűlés is elismerésekkel halmozta el, s Nagy Sándorhoz, Scipiohoz és Hunyadihoz hasonlították. Nagy reményeket fűztek hozzá, de alig néhány évvel később, 1600 Szent György havának[3] 23. napján rövid betegség után itt hagyta e földi létet.

Mátyás főherceg 1608-ban „alkotmányos puccsot” szervezett bátyja, Rudolf ellen: országgyűlést hívott össze, melyen a magyar és osztrák rendek lemondásra szólították fel a királyt, majd kikényszerítette ennek megvalósulását, és II. Mátyás néven magyar király lett. Bár uralkodása nem hozott új aranykort, de a kor viszonyaihoz képest toleráns valláspolitikát folytatott, és tiszteletben tartotta a Magyar Királyság belső jogrendszerét.

Az 1593-ban kezdődött 15 éves háború nem érte el a célját: több, mint 80 évet kellett várni, hogy Magyarország megszabaduljon a török hódoltságtól.

Nógrád vára viszont püspöki székhely lett: jogilag itt székelt a Váci (katolikus) püspökség, egészen 1663-ig.

Érdemes ezt a történetet felidéznünk magunkban, ha a nógrádi vár falai között sétálgatunk.

#nógrádmegye #Nógrád #Nógrád#Vára #PálffyMiklós

[1] március

[2] 1552-1600

[3] április