top of page

Látogatóim száma

Szerző képeRozványi Dávid

Rózsavilág (2023.09.30)


Egy író számára minden helyszín különleges, ahová meghívják, de vannak esetek, amikor a helyszín többszörösen is különleges: ilyen volt a látogatásunk a Rózsavilágban is. Számomra Nógrád vármegye különleges hely, hazánk egyik méltatlanul keveset emlegetett része, egyszerre van túl közel és túl messze, így a szélesebb közvélemény elől rejtve maradnak egyedülálló kincsei. Nógrádon belül az egyik legizgalmasabb település Alsópetény: Werbőczy emléke és egyedülálló temploma nem csak minden író, de minden magyar számára izgalmas érték. S végül a helyszín, a Rózsavilág minden szempontból izgalmas példa arra, hogyan lehet egy térség minden kincsét egybefonni.

A Rózsavilág történetéről ezt olvashatjuk a honlapjukon:

A Rózsavilág története egészen 2016-ra nyúlik vissza, amikor Béren több mint tizenhatezer tő rózsát ültetettek a közterületekre és az önkormányzati földterületekre. Ezeknek a rózsáknak a szirmaiból készültek kísérleti termékeink, majd fokozatosan választottuk ki legalkalmasabb hibrideket.

A Szent István Egyetem Konzervtechnológiai Tanszékének segítségével dolgoztuk ki azt a technológiát, amely a tartósítószer mentességet és legkevesebb, legalacsonyabb hőmérsékletű hőkezelést teszi lehetővé a beltartalmi érték megőrzése érdekében.

Üzleti modellünkben kistermelőkkel dolgozunk együtt és nonprofit szervezetük intézi a közös feladatokat, mint a marketinget, csomagolás beszerzést, forrásszerzést és még sorolhatnánk…

Víziónk, hogy Nógrád megyében sok házikertben viruljanak rózsák, melyek szirmai- nem nagyipari keretek között -, a női kezek érintése által kerüljenek üvegekbe. A Rózsavilág sokkal több számunkra, mint egy munkahely, – egy misszió.

Misszió, hiszen olyan vidéken élő nők számára nyújtunk munkalehetőséget a Vidéki Női Életmód Modell civil program keretén belül, akik otthon, a család mellett is bekapcsolódhatnak a munkába.

Misszió abban is, hogy terjesszük el a rózsahasználatot! Minél több nő ismerje meg azt a több ezer éves tudást, amely a rózsa testet lelket harmonizáló erejét jelenti. Legyen mindenkinek legalább egy rózsabokra, használja ételek készítéséhez, testápoló szerként és közérzetjavításra.

A Rózsavilág központját Nórád megye egyik bájos településén, Alsópetényben találod. Az épület egykor szikvíz- és hentesüzlet volt, ma pedig már rendezvények befogadására is alkalmas kis rózsaközpont lett, amelynek egyedi atmoszférájú Rózsaháza, valamint különleges rózsakertje rejti azt a csodát, amiért mindenképpen érdemes ide ellátogatni.

Ott járván a Rózsavilágban, tanúsítani tudom, hogy mindez nem csak igaz, de működik is, szellemi és anyagi kitörési pontot kínál a térségnek. Közgazdászként megérintett az, hogy felismerték, hogy mi az az egyedi értéke a térségnek, amivel sikert lehet elérni; művészként az, hogy milyen csodavilágot hoztak létre, egy kis szellemi központot, ahol megpihenhet a lélek… Ápolva a múltat, művelve a jelent, építve a jövőt.

Betty, a házigazdánk, végigvezetett minket ezen a kisvilágon: a rózsák illata, a ház berendezése, a megőrzött dokumentumok, melyek egy magyar abszurdot meséltek el, nagyon megérintett.

Mivel még volt egy kis időnk kezdésig, Tündével megmásztuk a templomdombot: nagy ajándék volt, hogy megmutathattam neki, hol játszódik a mese, amit korábban életre keltett.


A könyvbemutató minden értelemben családias hangulatú volt, a gyönyörűen kialakított térben hitelesen beszélgettünk, keltettük életre műveimet:








S végül közösen elénekeltük a hely tiszteletére írt dalunkat:


Piros, arany szirma van a rózsának, Lelket érint, szívét vidítja lánynak, Királylánnyá változtat az illata, Rózsavilág az életnek varázsa.


És ahogy felhangzott a helyszínen:




Évek óta vágytam arra, hogy egyszer Alsópeténybe visszatérjek, köszönöm, a Rózsavilágnak, hogy lehetővé tette - s most már biztos vagyok abban, hogy ide visszatérek még, ha Isten megadja, legalább írásaimban!






69 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page