Néha olyannak látom sorsomat, mint e gyenge eret, sós sziklák között: a só elpusztít, mindent mi él, csak a holtat őrzi meg a múló időben: a sok gond és fájdalom engem is felőröl, lemarja csontomról lelkemet, s lassan én is holttá leszek.
Mégis, e patakocska, élővé formálja a tájat, s a szikár sókristályok tövében sárgán virágzik az élet, ahogy túl minden nehézségen, az én életemben is ott a szép, mely túl minden észszerűségen, győz a pusztulás felett.
Parajdról mindenkinek a sóbánya jut eszébe, pedig van egy még különlegesebb kincse: a Sószoros: „A Sószorosban találkozunk azokkal a sósziklákkal, amelyek parajdi sósziklák néven ismeretesek, és már a XVIII. század végén is turisztikai látványosságot képeztek.
Itt a föld sót sír és izzad a talaj és sóval vegyes az út pora is.” (szekelyfoldiinfo.ro)
Só nélkül nem lehetne élni. Azért mondta a király lány a király apjának, hogy úgy szeretlek, mint a sót! Ezt éreztem a versben is, ezért szép a mondanivalója és igaz. Voltam sóbarlangba, gyönyörű a só csillogása, ez a szépség a versben is követhető. Köszönöm.
Nagyon szépen írtad......ilyen az életünk!❤️