Másképp élnek itt az Írás szavai, mint templomi csendben, zsolozsma imában:
„Boldog az az ember, aki az Urat féli, (…) aki a törvény szerint intézi dolgait.”[1]
Itt boldog embernek mondatik, ki hazug világban az igazsághoz ragaszkodik, ki a zsarnoksággal szemben a jogra támaszkodik ki háborúban és békében hazáját védi, kit a Föld, mely szülte őt, nem ereszti, kinek keze állandóan munkálkodik, iskolát teremt[2], tanít, s nem hallgathat a szólás idején,
Itt a „boldog” szó más értelmet nyer, mint a koptatott köznyelvi szavakban: boldog, kit üldöznek az igazságért, s lelke nem vádolja sohasem.
Lenni a föld sója, kényszermunkán, sóbányában[3], elnémítva az igazság tanújának lenni, mindig az üldözött mellé állni, elvetett magként meghalni, nem látva meg a termést sohasem:
Boldognak lenni e földön, e vérzivataros században ezt jelenti: hinni, hallgatva szólni, s mindennek ellenére remélni.
[1] 112. zsoltár: „Beatus vir, qui timet Dominum (…) disponet res suas in judicio” [2] Csombordon Kós Károly tervei lapaján felépítette a gazdasági iskolát [3] Egy sóbányában dolgoztatták, ahol 1954-ben meghalt.
Nagyenyeden az egyik vendéglátónk, az RMDSZ mellett a Dr. Szász Pál Egyesület volt. Bevallom, még nem hallottam róla, ezért utána olvastam az életének és egy hihetetlenül gazdag életút sejlett fel előttem: Nagyenyeden született 1881-ben, a politikában Tisza István híve volt, a Világháborúban frontszolgálatot vállalt, Trianon után Erdélyben a magyar kisebbségért dolgozott: a politikában, az oktatásban, a kulturában. A megpróbáltatások az életében a második bécsi döntés után kezdődtek: a Romániában maradt magyarság életét kellett újraszerveznie, a második Világháború után Márton Áronnal fogalmazta meg a magyarság álláspontját a béketárgyalásokra. Lassan kiszorult a politikából, 1951-ben letartóztatták, kényszermunkára ítélték egy sóbányában, itt is érte a halál.
Sorsa igazi magyar, igazi közép-európai, erdélyi sors, mégis az egész világnak példát mutat.