Szeretem Erdély, végtelen tered, hol egybe folyik az erdő és a hegy, az utakat, melyeket bejárni egy élet kevés, szeretek ezer csodádban elmerülni, s fáradtan székely kapu alá betérni…
Irgalmasság tettének mondták a régiek[1], ha az utazó biztos szállásra lel, s Szentegyháza ezt adja nekem: percnyi pihenést hosszú út során, Somlyó és Udvarhely között.
Percnyi békét, jó szót és ölelést, mikor az idő megáll és elszáll, magyar szívből születő magyar szót, az érzést, hogy egyek vagyunk, a tudatot, hogy otthon vagyok.
[1] az irgalmasság testi cselekedetei: 1. az éhezőknek ételt adni, 2. a szomjazóknak italt adni, 3. a szegényeket ruházni, 4. az utasoknak szállást adni, 5. a betegeket és 6. a börtönben levőket látogatni, 7. a halottakat eltemetni.
Már a neve - Szentegyháza - magában hordja a rendeltetését. Vándor, ha ide betérsz, csak szeretetet és megértést kapsz, amit víhetsz magaddal tovább az úton. Soha nem kérdezzük, hogy honnan jössz, de segítünk abban, hogy jól érezd magad nálunk. Köszönöm a verset, nagyon aktuális a mai világban minden megértő szó.