Szeretem Erdély, végtelen tered, hol egybe folyik az erdő és a hegy, az utakat, melyeket bejárni egy élet kevés, szeretek ezer csodádban elmerülni, s fáradtan székely kapu alá betérni…
Irgalmasság tettének mondták a régiek[1], ha az utazó biztos szállásra lel, s Szentegyháza ezt adja nekem: percnyi pihenést hosszú út során, Somlyó és Udvarhely között.
Percnyi békét, jó szót és ölelést, mikor az idő megáll és elszáll, magyar szívből születő magyar szót, az érzést, hogy egyek vagyunk, a tudatot, hogy otthon vagyok.
[1] az irgalmasság testi cselekedetei: 1. az éhezőknek ételt adni, 2. a szomjazóknak italt adni, 3. a szegényeket ruházni, 4. az utasoknak szállást adni, 5. a betegeket és 6. a börtönben levőket látogatni, 7. a halottakat eltemetni.