Tiszafüred pályaudvarán öreg gőzparipa áll, bár elszállt felette az idő, érződik rajta még az erő.
Kihűlt kazánja őriz emlékeket, e mozdony maga a történelem: korona alatt készült, csillag alatt futott[1], át korokon és határokon, hozva és víve annyi szép reményt, levágott síneken múltról álmodik.
Hány szerelmes csókot kísért sípja, s hány boldog érkezést adott; férfit vitt a frontra, s hozott hadifoglyokat, szállított búzát, fegyvert és szenet: élethez és halálhoz mi kell.
Előtte állva én is álmodok: e vasparipa kétmillió kilómétert futott, mintha a Holdat háromszor járta volna meg - vajon, ha álmomnak engedek, hova vinne el?
Elvinne álmok földjére, elvinne múltba és jövőbe, a csillagokba és idegen országba, de sorsa ide köti, ahogy a sorsom engem sem enged el, ahogy én is sorsomhoz kötöm magamat, s lassan az álló vonat is célba ér.
[1] a mozdony 1938-ban készült és 1976-ig szolgált