Láttál már bezárt iskolát,
melynek kapujára lakat került,
s az élet csak, mint téli szél,
kísérti a vesztett álmokat?
Mert a bezárt iskola holt álmok otthona:
mert álmodott, ki felhúzta falait,
gyermekeinek szebb jövőt remélt;
álmodott a tanár és a tanító,
nap mint nap e hivatásnak élt.
Álmodtak itt a gyermekek,
kik pomponos sapkában padon ülve,
elmondták egymásnak,
hogy ha nagyok lesznek, mik lesznek
- hisz tudvalevő, hogy a gyerekek
őszintén csak egymásnak felelnek,
ha azt kérdezi tőlük:
„Mi leszel, ha nagy leszel?”
Ki bezárt egy iskolát,
hivatkozhat bármire,
álmok gyilkosa,
vezesse akár ráció, akár érdek:
a kopott gyermekrajz az udvar falán,
egyszerre vádirat s ítélet.
Ha az utcáról benézek
az öreg ablakokon át,
csak az üres tantermeket látom,
már nem visszhangzik ott
az „Osztály vigyázz!”.
Kriptába zárták a jövőt.
A falon mesefigurák
- festett remény!:
Rajzfilmek, erdők, tündérek, gyermekmesék
ki tudja, mi lehet vele,
vajon tud még álmodni még?
Ha látsz egy bezárt iskolát,
hol kísért holt álmok szelleme,
suttogj egy imát
az egykor itt növő szép álmokért,
a gyermekekért, kiknek jövőjét zárta e lakat,
talán a zsoltár koptatott szava
lelkedben békét teremt,
s reményt nevel:
lesz még iskola,
s lesznek csillogó szemű gyermekek.
Commenti