Édes néném, üzenem kédnek[1],
hogy a messzi Rodostóból is otthonra álmodom,
hánykódva a fátum[2] nagy habjai közt,
a zágoni otthonra vágyódom.
Vajon állnak-é a falak, vagy mind leromboltatott?
Apám szelleme vajon hazakísért,
hogy kuruc nótája szabad hont ígér[3]?
Vajon tavasszal kihajt-e a vén tölgy,
és septembrisben még kiszínesedik?
Van-e ki olvassa levelem,
mit kéden által írok mindenkinek?[4]
Vénülő szemem már nem látja a határt,
s tudom, már nem látom meg régi otthonom,
az én őszöm nem fordul tavaszba soha már,
de szívemben őrzöm hűségesen
- s egyszer majd rám talál hazám.
Útban Kovásznára ellátogattunk Zágonba is. Zágonról mindenkinek Mikes Kelemen (1690-1761) jut eszébe, aki levélregényében beszámolt a Rákóczi-emigráció történetéről, de fejet hajtottunk a „zágoni” előnevet viselő Szentkereszty Stephanie és a színésznő, Kiss Manyi előtt is. Milyen furcsa a magyar történelem! A Szentkereszty család első jelentős alakja, Szent-Kereszty idősb András (+1736) királyhűségéért megkapta a bárói rangot és az elbujdosott Mikes Kelemen jószágait (1727), mondhatni, „labanc” volt, mégis leszármazottja, Szentkereszty Stephanie (1842-1906) már a jótékonyság és a szociális gondoskodás mértékegysége lett. Ma mindkettejükről jó szívvel emlékezünk meg, a színésznővel, Kiss Manyival együtt.
[1] kendnek, azaz önnek
[2] sors, végzet (latin)
[3] Mikes Kelemen édesapját, Mikes Pált a Thököly-felkelésben való részvételéért kivégezték
[4] A Törökországi levelek Mikes Kelemen legismertebb műve, 207 fiktív levélből álló gyűjtemény, melyek közül az első 1717. október 10-én, az utolsó 1758. december 20-án kelt. A levél írója a bujdosó Mikes Kelemen, címzettje a Konstantinápoly mellett lakó kitalált P. E. grófné.
Commentaires