Duna, partodon hallom hangodat, nem azt a giccses dallamot, mit visszhangoznak a szalonok, hanem a teremtésnek tiszta dallamát, mit a mennyben dalolnak az angyalok, s megteremt a földön a baráti szó.
Otthon vagyok partodon, lábam a vízben, szél az arcomon. Keresném a szót, mi mindent kifejez, felejtve a jelentést, mert minden a hangulat… Szabadság, napfény kacagás, kék, zöld, óarany színkavalkád…
Lenni másnak, mint szürke köznapi énem, mit hordozok, most mindent eldobva egyensúlyozok, a „van, mert kell” és a „lehet” között, s ha leesnék e fatörzs sorsvonalról? Egy pillanatra legfeljebb tündér leszek.
Kísérletezgetek.
A képet köszönöm Eszternek!
Comments