Kedves olvasó! Most felsorolok néhány nevet, s kérem, találják ki, miről nevezetesek ezek a személyek!
Ballagi Mór, Karl Binding, Ernest Birk, Csáky Albin, Divald Adolf, Gondol Dániel, Grünwald Béla, Nyikolaj Ivanovics Ilminszkij, Kacskovics Lajos, Kerkapoly Károly, Leopold Kronecker, Lutter Nándor, Podhorszky Lajos, Thanhoffer Lajos, Wartha Vince, Wenzel Gusztáv…
Azt hiszem, ez a kérdés egy vetélkedő százmillió forintos kérdése lehetne. A válasz pedig egyszerű: ezek mind a Magyar Tudományos Akadémia tagjai voltak 1891-ben.
S mondok még egy nevet, ígérem, ez már könnyebb lesz: Ybl Miklós. Azt hiszem, mindenki tudná sorolni a műveit: Szent István Bazilika, Operaház, Várkert, a Budavári Palota átalakítása. Gyakorlatilag az ő életműve alapján lett Budapest szerethető város. Meghalt 1891-ben, abban az évben, amire az első kérdésem vonatkozott.
Ybl Miklóst, bár nagyon szerette volna, sohasem választotta a tagjai közé a Magyar Tudományos Akadémia.
Tudom, most sokan azt várják, hogy keseregjek egy sort azon, hogy Magyarhonban sohasem ismerik el a tehetséget, hogy ezért vándorol ki az ifjúság és a tehetség az országból, de nem teszem, mert nem lenne igaz. Mert Ybl példája is mutatja, hogy annak, aki álmodik és alkot, fennmarad a neve, míg a hivatalos elismerés, a pecsétes papírra nyomott elismerések elenyésznek. Ugyan, ki tudná elmondani, hogy az első lista tagjai mit alkottak, mivel tették gazdagabbá az országot és az emberiséget?
Legyünk azok, akik vagyunk és ne azok, akikké tesznek minket!
Ez a gondolat vezessen minket a napi munkában: mi a hazánkért, a becsületért küzdjünk, s ne a percnyi elismerésért.