Látogatóim száma

  • Rozványi Dávid

A cionista és az SS - Kasztner Rezső emlékére


1957 március 3-án Izraelben lelőtték Kasztner Rezsőt, aki március 15-én belehalt sérüléseibe.

Amikor a holokausztról beszélnek vagy írnak, hajlamosak fekete-fehéren ábrázolni az eseményeket, egyik oldalon a hősök és az áldozatok, a másik oldalon a gyilkosok. Kasztner Rezső nem illett bele ebbe a képbe, hát meg kellett halnia.

Idén, amikor a magyar holokausztra emlékezünk, érdemes felidéznünk az életútját és feltenni a kérdéseket, amiket a sablonos megemlékezéseken nem illik feltenni.

Útban a bíróság felé... Izraelben


Egy élet: Kolozsvártól Németországon át Tel Avivig…

Kasztner Rezső (1906 Kolozsvár – 1957 Tel Aviv) vagyonos zsidó családban született, jogi tanulmányai után újságíró lett (egyesek tévesen állítják, hogy a numerus clausus miatt nem tanulhatott tovább, ez azonban tévedés; azon történészek, akik ezt mondják, nem veszik figyelembe, hogy Kasztner fiatalkorában Kolozsvár – már és még – nem tartozott Magyarországhoz). A német terjeszkedés idején egy cionista szervezetet hozott létre, hogy az osztrák, szlovák és lengyel zsidókat Palesztinába menekítse, de az angolok (ebben az időben a Szentföld brit mandátum volt) nem voltak hajlandók engedni a zsidók bevándorlását – Kasztner Rezső ekkor írta meg Hitszegő Albion c. cikkét. Észak-Erdély visszatérése után Budapestre költözött, ahol a Budapesti Cionista Szövetség zsidómentő munkájába kapcsolódott be.

1944. március 19-e, a német megszállás napja mindent megváltoztatott.

1944 májusában hozzá is eljutott a híres Vrba-Wetzler jelentés, az első hiteles beszámoló a náci koncentrációs táborokról – és Kasztner nem adta tovább. 1944 nyarán tárgyalásokat kezdett Adolf Eichmannal, hogy elindíthasson egy vonatot Svájcba 1 685 menekülttel. Az ár fejenként 1 000 dollár volt. Mivel sokan nem tudták ezt az árat megfizetni, Kasztner eredeti megoldással 150 helyet árverésre bocsátott, s az így befolyt összegből fizette ki a szegények, többek közt árva gyerekek jegyét…

További tárgyalásokon sikerült elérnie, hogy további 15 ezer (teljesen pontos számot nem ismerünk) zsidót nem megsemmisítő, hanem munkatáborba vittek.

Yechiam Weitz izraeli történész kutató írta: „Kasztner sajátkezűleg több zsidót mentett meg, mint bármely zsidó előtte vagy utána”.

1944 novemberében elhagyta Magyarországot, és soha többet nem tért vissza.

A háború után Izraelben telepedett le, ahol a kereskedelmi és ipari miniszter szóvivője lett. 1953-ban megvádolták, hogy a nácikkal kollaborált. Bíróság elé állították, ahol a bíró kimondta: eladta lelkét az ördögnek. Családjával együtt zaklatásoknak volt kitéve, felesége depressziós lett, a lányát a nyílt utcán kővel dobálták meg. És ekkor, 1957-ben, dördült el a lövés, amibe hét nap szenvedés után belehalt.


A kérdések…

Az első kérdés, volt-e joga elhallgatni az igazságot, amikor megtudta, hogy a deportálások fizikai megsemmisítéssel végződnek. Nehéz a válasz… Így meg tudott menteni 15-16 ezer embert, de százezrek tudatlanul vonultak a halálba. Kérdés, hogy mi lett volna, ha nyilvánosságra hozza: hittek volna neki? És ha hittek volna, mit tehettek volna? A menekülési útvonalak bezárultak, a fegyveres ellenállás reménytelen. Varsóban felkelt a gettó, de leverték és nem maradtak túlélők. Magyarországon csak Budapesten lett volna olyan gettó, ahol több hónapos előkészület után ki lehetett volna robbantani egy felkelést, de az ott összegyűjtött zsidókat végül a magyar honvédség, majd a német reguláris haderő mentette meg – a fegyveres ellenállás őket is halálra ítélte volna.

A második kérdés, hogy szabad volt-e üzletet kötnie a gonosszal? Mert igaz, hogy sokezer embert ezzel megmentett, de mintegy szentesítette a többiek halálát. Nehéz kérdés és nincs is rá igazán jó válasz. A magyar történelemben mindig azokkal kellett kiegyeznünk, üzletet kötnünk, akik el akartak pusztítani minket: a Habsburg-ház, Ferenc József, Kádár János… Nemesebb ellent mondani a gonosznak, de vajon ezen kiegyezések nélkül életben tudtunk volna-e maradni?

A harmadik vád, hogy a vonaton nagy számban voltak Kaszter rokonai és barátai is. Erkölcsileg mindenképpen elítélendő, azonban én nem merném azt állítani, hogy hasonló esetben nem próbálnék meg elsősorban azokon segíteni, akik közel állnak hozzám. Érdemes megnézni azonban a Wikipédia listáját arról, hogy kik voltak a vonaton: „Az utasok között volt 40 rabbi (így Teitelbaum Joel a híres haszid rabbidinasztiából és Glasner Akiba kolozsvári ortodox főrabbi), közismert cionisták (így Fischer József, az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség, majd az erdélyi Zsidó Párt elnöke, illetve Kahan Niszon ügyvéd, a Magyarországi Cionista Szövetség elöljárója), tudósok (például a pszichiáter Szondi Lipót), művészek (így Ernster Dezső operaénekes, Irsai István grafikus), újságírók, írók (köztük Zsolt Béla és Komlós Aladár), a magyar hadsereg tisztjei, később neves értelmiségivé vált fiatalok (Blum Tamás, a könyvtáros Rózsa György), de egyszerű emberek is, például lengyel zsidó árvák egy csoportja és más szlovák, lengyel menekülők. 972 nő, 712 férfi utas volt (nemek szerint beleértve 252 gyermeket). A nagyon idősek száma 82 fő volt, a legfiatalabb pedig egy újszülött gyermek, aki az utazás 4. napján a vagonban született meg.

A negyedik vád és kérdés Kasztner háború utáni működése… Megbocsáthatatlan tettet hajtott végre: Nürnbergben tanúskodott – de nem a vád, hanem a védelem tanúja volt. Mert kötelességének érezte, hogy tanúskodjon azoknak az SS tiszteknek a perében, akikkel a háború idején együttműködött, akik so oder so, de zsidókat mentettek. 1946 és ’48 között hat volt náci mellett tanúskodott – ez nagyobb visszatetszést keltett a holokauszt túlélők között, mint maga az együttműködést. De Kasztner becsületbeli kötelességének érezte, hogy az adott szavát betartsa – egy olyan korban, amikor az adott szó értéke gyorsan inflálódott.

Ezekre a kérdésekre nincsenek jó válaszok.


Utólag könnyű okosnak lenni, most a XXI. század elején kimondani, hogy kinek mit kellett volna tennie: hogy Horthynak parancsba kellett volna adnia, hogy a honvédség fegyveresen álljon ellen a bevonuló németeknek, hogy a pápának hangosabban kellett volna elleneznie a nácizmust, hogy a zsidóknak fegyvert kellett volna fogniuk… Könnyű utólag kávéházi Konrádként képzelt erkölcsi magaslatról megmondó embert játszani.

Kasztner Rezső a nehezebb utat választotta: az erkölcsi elveit is feláldozva embereket mentett. Talán rossz kompromisszumokat kötött, de ezért a legnagyobb árat fizette, amit ember csak adhat: szerettei épségét és a saját életét.

A bíróság végül, 1958-ban, halála után felmentette, de még ma sem egyértelmű a megítélése.

Talán merész álom, de azt hiszem, egy olyan ember, aki 16 ezer zsidót mentett meg a holokauszt idején, megérdemelne egy közterületet Budapesten. Ennél már csak az a merészebb álom, hogy meg tudjunk békülni a múltunkkal és ne Hollywood színvonalán próbáljuk meg értelmezni a történelmet.


Kép: Szombat.org


#Holokauszt #cionizmus #KasztnerRezső

41 megtekintés0 hozzászólás

© 2023 by The Artifact. Proudly created with Wix.com

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now