Az asszony szeretett biciklizni. Szerette a maga kis világát, de néha hajtotta a vágy, hogy két kerékre kapjon és nekivágjon a jól ismert tájnak. Szülőföldje volt, ahová visszatért, minden rögét ismerte, minden kápolnát, tanyát és kanyart az úton, mégis, mindig úgy tudott ezekre nézni, mintha először látná. Nem ment messzire sohasem, talán csak öt-hat kilométerre, de órákig tartott egy-egy ilyen bicikliút, mert mindig talált valamit, aminél megállt és hosszan rácsodálkozott: néha szilvát szedett, néha csak ült a vízparton és gondolkozott.
Máskor viszont messzebb vágyott, távolabbi, mégis ismerős vidékekre. Egy kálvária, egy város, egy utca, egy hangulat, mikor merre húzta a szíve.
Az egyik ilyen visszatérési pont az életében a juhász szobra volt a pusztán. Ilyenkor mindig kicsit úgy érezte, mintha ő lenne a juhászné, aki a hosszú útról hazatérő urával találkozik.
- Mikor is láttuk egymást utoljára? – kérdezte a szobrot.
- Meg van már két éve is… - válaszolta némán a szobor.
- Hosszú idő volt… Két évet öregedtem azóta, és annyi minden történt! Csak te maradtál változatlan, maradtál az örök érkezés.
- Az élőkhöz mérd magad, ne a holt szobrokhoz! – morogta a juhász.
- Az élők is öregednek és meghalnak…
- Csak azok öregednek meg, akiknek a lelke megöregszik. Ha őrzöd a lelkedet, nem öregszel, csak teljesebbé válsz.
- És meghalok…
- Csak az halhat meg, aki élt előtte. Aki nem él, csak megszűnik létezni – vont vállat a juhász.
- És én élek, vagy létezek?
- A te döntésed… Én nem dönthetek helyetted. Kevesen mernek élni és nem csak létezni.
- Szerinted én képes vagyok élni?
- Hát várnálak itt évtizedek óta, ha nem hinném, hogy képes vagy rá? – mosolyodott el a juhász.
- Köszönöm – mosolyodott el a nő is. – Indulnom kell. Várni fogsz rám? – kacsintott a szoborra.
- Asszony, még szép! És örömmel várlak, nélküled csak holt kő és fém vagyok. Csak te keltesz életre.
- Visszajövök, ígérem. Hozzád… És magamhoz is kicsit.
A szobor azóta is hűen várja vissza az asszonyt, aki kicsit juhászné, a pusztán. Jöhet tél, jöhet nyár, tudja, az asszony bármerre jár, ő csak félmosollyal a szája szegletében várakozik.