2022.10.21. a Tiszaörsi Művelődési Ház, Vona Tímea vendégeként részt vettem a község 1956-os megemlékezésén, ünnepi beszédem szerkesztett változata:
A Főnix TV Tiszafüred tudósítása az ünnepségről:
Minket, magyarokat gyakran vádolnak azzal, hogy túl sokat foglalkozunk a múltunkkal, minden ünnepünk tragédiák emlékét őrzi, s ezek az emlékek megkötnek minket, hogy ne tudjunk a jövőbe lépni.
Ma arról szeretnék beszélni, hogy mégis miért fontos, hogy emlékezzünk 1956 hőseire és felidézzük szellemét.
Albert Camus egy évvel a forradalom után ezt írta: „A legázolt bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.”.
Vajon mi tette a magyar 1956-ot nem csak a nemzeti, de a világtörténelemben is egyedülállóvá? Miért nem szabad engednünk, hogy megalvadjon az 56-osok vére?
Nem tudom, elgondolkoztak-e már azon, hogy a magyar 1956-nak nem voltak vezetői, „csak” hősei? Ha visszatekintünk forradalmaink és szabadságharcaink hosszú sorára, mindig volt egy vezető, aki mögé odaálltak a tömegek: 1848 nem jött volna létre Kossuth és a márciusi ifjak nélkül, Rákóczi és Bocskai nevüket adták szabadságküzdelmeinknek. 1956-nak nem voltak vezetői: a nép maga kelt fel, s a kezdetben habozó Nagy Imrét is a nép kényszerítette arra, hogy jelképpé és vezetővé váljon. Mindszenty, a nemzet első zászlósura, ekkor még börtönben volt.
Számomra ez 1956 legfontosabb üzenete a mának: a szabadságot nem a törvények teremtik meg, nem a nagyhatalmak kegyéből kapjuk, hanem mi magunk hozzuk létre. A szabadság ott kezdődik, amikor egyéni érdekeinken túl képesek vagyunk kockázatot vállalni és áldozatot hozni a közösségért, a faluért, a városért, a hazáért, a nemzetért, amikor képesek vagyunk összefogni. Az ajándékba kapott szabadságot elvehetik tőlünk, de amit mi magunk teremtünk meg, azt csak időlegesen vehetik el tőlünk. 1956 hősei nem születtek hősnek, hétköznapi emberek voltak, mint mi magunk, de amikor sors szólította őket, hősökké váltak.
Október 23-ra jöhetett november 4, de nem kellett hozzá négy évtized és Magyarország visszaszerezte szabadságát. Sokan mondják, hogy ez a szabadság nem teljes, nem tökéletes, de idézzük fel 1956 szellemét, összefogását és önfeláldozását, és dolgozzunk azon, hogy olyan országot teremtsünk, amilyenről az ötvenhatosok álmodtak.
Ötvenhatosok… Hadd meséljek el két emléket. Édesapám pár nappal korábban szabadult a börtönből, pont október 23-án sikerült munkakönyvet kapnia. Útközben meglátta a Sztálin szobrot és jót nevetett, mert eszébe jutott a pesti vicc:
- Miért van Sztálin kiskabátban?
- Mert azt az egy telet kiskabátban is kibírja!
Nem gondolta volna, hogy pár órán belül, már nem fog állni a szobor. Ez a pillanat, amikor a nép ledöntötte a Sztálin szobrot, bár filmfelvétel nem őrizte meg, az emberiség közös kincsévé vált, a zsarnokság bukásának és az emberek szabadságvágyának jelképévé. Még a Jedi visszatér c. Csillagok háborúja filmben is visszaköszönt ez a jelenet.
A második: a rendszerváltozás környékén a Történelmi Igazságtételi Bizottságban dolgoztam, különös szerencse, hogy személyesen is ismerhettem a történelem hőseit. Sokféle ember volt közöttük: volt, aki nyugatra menekült és csak a kommunizmus bukása után tért haza, volt, aki itthon maradt és testét megtörte a börtön, kiszabadulása után nem kapott munkát, a gyerekei nem mehettek egyetemre, sok sorsot láttam, de mindegyik ember szemében ott éreztem az egykori lángot. Ezt a lángot kell ma is őriznünk.
Végül hadd idézzek a Tiszaörsi Községi Forradalmi Tanács ülésének jegyzőkönyvéből, 1956. október 29-éről:
„A forradalmi tanács a javaslatot megtárgyalta és elfogadta a forradalmi tanács elnökének a javaslatát és utasítja Gál Lajos forradalmi tanácstagot mint pedagógust, hogy gondoskodjon arról., hogy meglegyen a lehetősége annak, hogy azok az iskolás gyermekek, akik a vallás oktatásban részt akarnak venni, hogy minden akadály nélkül eljárhassanak vallásórára. Egyben gondoskodni kell arról, hogy a jövőben mivel a község túlnyomó része katolikus vallású, a katolikus vallás által ünneppé nyilvánított napok tanítási szünettel és munkaszünettel legyenek megünnepelve.” (http://vfek.vfmk.hu/00000034/013.html)
Ez a száraznak tűnő szöveg kimond két fontos igazságot is: az első, hogy a szabadság egyik legfontosabb eleme a hit szabadsága, hogy mindenki szabadon kereshesse a magasabb célt az életében, nevezzük akár Istennek, akár erkölcsnek. A második, hogy a szabadság, csak az ünnepekkel lehet teljes, ünnepelnünk kell, hogy a szívünkben és a lelkünkben megmaradjon annak szelleme.
Ezért kell ünnepelnünk, emlékezve a régi tiszaörsiekre, 1956-ot: bár a túlerő legyűrte, mégis győztes, mert beoltotta lelkünkbe a szabadság iránti vágyat, amit több évtized sem tudott kiirtani belőlünk. Amíg magyar él a földön, ünnepelni fogja 1956 emlékét - és amíg ünnepeljük, nem tudják tőlünk elvenni a szabadságot!
Köszönöm a figyelmüket.
A beszédet követően az „Emlékszel még? (1956, Tiszaörs)” c. versem ősbemutatójára került sor, Török Tünde előadásában:
A versbemutatót követően a falu képviselői megkoszorúzták az 1956-os emlékművet.
A hagyományokhoz híven az ünnepség után átmentünk a Kápolna-dombon található öreg temetői kereszthez és mécsest gyújtottunk a hősök és áldozatok emlékére – én Pocsai Ildikóra is emlékeztem, akivel utoljára volt versbemutatóm, több, mint egy évtizede.
A temetőkápolnánál közösön kértük Isten áldását nemzetünkre a Székely himnusz és a Boldogasszony Anyánk eléneklésével.
Végül megtekintettük a Tiszaörsi Szakrális Skanzent is, mindenkinek jó szívvel ajánlom, akit érdekel Tiszaörs múltja, a szakrális és laikus hétköznapok!