Az óvodában-ahogyan az lenni szokott-vidáman játszottak a gyerekek.
Építettek egy fantasztikus akadálypályát a tornateremben és versenyeztek!
Izgatottak voltak, vajon ki lesz az első?
Szomorkodás nem volt, hiszen - előbb vagy utóbb - mindenki ki tudta kerülni a sorban lerakott tárgyakat, vagy át tudott mászni rajtuk.
A kisfiú még lefekvéskor is csak a játékra tudott gondolni. Hiába mesélt neki az édesapja, hiába énekelt neki altatót az édesanyja, csak nem jött az álomtündér. Aztán lehunyta a szemét és elhatározta, hogy addig nem nyitja ki, amíg reggel nem lesz, aztán hipp-hopp, máris álmodott!
Tudjátok mit? Azt, hogy a testrészei kezdtek versenyezni egymással, hogy melyikőjük a legfontosabb!
Először a szem szólalt meg:
- Én mutatok meg mindent a világból! Gondolj arra, ha behunynád a szemedet, és úgy próbálnál meg sétálni, rögtön orra buknál!
De a fül nem hagyta annyiban:
- Nem is igaz! Amit tudsz a világról, azt rajtam keresztül tudod, nélkülem nem hallanád meg, mit mondanak neked. Próbáld ki, hogy egy fél napra befogod a füledet és akkor semmit sem értenél abból, amit mondanak neked, mindenki csak tátogna, mint egy hal!
A száj azonban rögtön ellenkezett:
- Nélkülem semmit sem érnétek! Ha én lustálkodnék, nem lenne szó, amit meghallanátok! És ha én nem ennék és innék, akkor hamarosan felkopna az állatok! És nélkülem levegőt sem kapnátok!
Erre már az orrnak is meg kellett szólalnia:
- No, no, barátocskám! Nem csak te tudsz ám levegőt venni, hanem én is! De ha én nem lennék, akkor nem éreznél se szagokat, se illatokat! Akkor honnan tudnád, hogy egy étel jó-e vagy rossz, ha nem érzed az illatát?
A nyelv azonban vitatkozni kezdett
- Akkor megtudná, amikor megkóstolja! És azt se felejtsük el, hogy hiába nagy a szája a szájnak, ha nem lennék, csak óbégatni tudnának az emberek, nem tudnának szavakat mondani!
Alulról azonban megszólalt egy hang:
- De nagyra tartjátok magatokat ott fenn! Bezzeg, ha én, a láb nem lennék, akkor sehova se jutnátok el! Csak ülnétek otthon!
Ez ellen azonban a kéz tiltakozott:
- Eljuttok mindenhova, de ugyan, minek? Nem tudnátok semmit sem csinálni, mert ehhez én kellek! Nélkülem egy szelet kenyeret nem tudnátok levágni, sem egy pohár kakaót a szájatokhoz emelni!
A kisfiú hiába gondolkozott, nem tudott igazságot tenni a testrészek versenyében. Ekkor azonban megjelent az álomtündér:
- Mi a baj, kisfiú?
- A testrészek azon versenyeznek, hogy melyik a legfontosabb és nem tudom eldönteni, melyiknek van igaza?
- Azért nem tudod eldönteni, mert ennek a versenynek nincs is értelme! – nevetett fel a tündér. – A testrészek is olyanok, mint te meg a barátaid: külön-külön keveset értek, de együtt mindent meg tudtok csinálni!
- Mint a játékban?
- Igen, mint a játékban: ott sem az a fontos, hogy ki nyer vagy veszít, hanem az, hogy együtt jól érzitek magatokat.
A kisfiú másnap vidáman ébredt fel és jókedvűen sietett az oviba a barátaihoz.
A rajzot a Napsugár ovisok készìtették (Maglód)
Illyés Zsókának