Melyik a legnagyobb keresztény ünnepünk? Ha magyar szívvel gondolkozunk, akkor Szent István ünnepét említjük, ha keresztyénként, akkor a Nagypénteket, ha keresztényként, akkor Húsvétot, ha karizmatikus módon éljük meg hitünket, akkor Pünkösdöt… Mégis, a legtöbb ember számára a legfontosabb ünnep a Karácsony.
Régen, még a II. Vatikáni Zsinat előtt az ünnepek rendjét úgy határozták meg, hogy a Szentháromság minden személyének külön ünnepet rendeltek: Karácsony az Atya ünnepe volt, mivel ő ajándékozta Nekünk Jézust – s mindig az ajándékozó személye a fontosabb, nem az ajándék. Húsvétkor Jézust ünnepeltük, hiszen Ő akkor vállalta értünk a halált és a szenvedést a kereszten. És az ünnepek köre és a Szentháromság tisztelete Pünkösdkor vált teljessé, amikor a Szentlélek megérkezett hozzánk.
Ma már a liturgikus év Jézus központú: az Adventben Jézus várásával kezdjük és Krisztus Király ünnepén a történelem beteljesedésével fejezzük be, minden ünnepet Jézus Krisztus személyében fogalmazunk meg.
A Karácsonyra való készület, az Advent szűk négy hétig tart, szemben a nagyböjti 40 nappal, amikor Húsvétot várjuk – mégis, a Karácsony ünnepére való várakozás örömteli, míg Nagypénteket és Húsvét napját örömtelen, gyászoló szívvel várjuk. Nem csak a világi emberek, de mi keresztények is.
A magyar nyelv csodálatos gazdagságára jellemző, hogy a gyermeke születését váró anya állapotát tucatnyi szóval lehet leírni, s ezek között alig van negatív értelmű. A gyermek érkezése, örömteli várakozás, míg a szeretett személy halálát várni, főleg, ha olyan keserves halálról van szó, mint Jézus halála a kereszten, mindig fenyegető és örömtelen.
Pedig a sötét árnyak már Jézus születésénél ott ólálkodtak a közelben: vajon József el tudja-e fogadni, hogy Mária nem tőle vár gyermeket? El tudja-e hinni, hogy a gyermek Isten ajándéka az emberiségnek? Nem lépnek-e fel bonyodalmak a szülésnél, hiszen az egészségügyi körülmények még a kor színvonalán is elégtelenek voltak? Nyomára akad-e a félőrült Nagy Heródes a Gyermeknek? Karácsony ünnepe a betlehemi gyermekmészárlással ér véget, az anyák zokogásával…
Mégis, titokban, észrevehetetlenül, de Mária és József őrzi a reményt, amely a maga irracionalitásában a Megváltást ígéri az emberiségnek és a teremtett világnak.