A Halál Angyalának határozottan pocsék napja volt: ma egy különösen kellemetlen ügyet bíztak rá. Ha egy szenvedőhöz küldték, ha egy bölcs és szent emberhez, akkor szívesen látott vendég volt, az ilyen lelkek mindig örültek neki. De mit lehet kezdeni az ilyen Heródes-féle alakokkal? Átnézte az aktáit: nem túl sok pozitívumot talált, az őrangyala is többször nyugdíjba akart vonulni, de erre sajnos csak az utolsó ítélet után nyílik legközelebb lehetőség. Az ilyen szerencsétlenekkel a legnehezebb: könyörögnek, húzzák az időt, nem mintha annyira szeretnék az életet, inkább az Isten ítéletét félték. Nem tudják elfogadni a halált, így lelkük nehezebben talál békére.
Heródes, mellékneve szerint a „nagy”[1], már az ágyán feküdt, elevenen rothadó teste iszonyatos bűzt árasztott. Hályogos szemét a lábánál álló angyalra nézett és így szólt:
- Értem jött.
- Igen, érted. Elviszlek ebből a világból az ítéletre.
- Az a gyehenna[2] sem lehet rosszabb, mint emez. Már megkóstoltam a pokol kínjait.
- Senki sem ismeri még Isten ítéletét.
- Nincsenek kétségeim… Miért pont ő szeretne?
Az angyal alapvetően együtt érző volt, szívesen mondott volna valami vigasztalót, de ismerve Heródes király tetteit, nem talált semmit. A király megértette az angyal hallgatását és folyatta:
- Pedig nagy király voltam… Izrael, az Örökkévaló Királysága még sohasem volt ilyen hatalmas és erős, mint alattam. Béke volt az országban, egyre jobban éltek az emberek. Nagy árat kellett fizetnem ezért… Egyedül maradtam, senki sem maradt a családomból mellettem.
- Akiknek jó részét te öletted meg[3].
- Szükséges áldozat volt a királyságért. De nem várom, hogy megértsen se maga, se a maga Istene. Pedig róla mondják, hogy féltékeny, nem értem, miért baj, hogy ebben is őt követtem? Majd az utókor csak arra fog emlékezni, hogy mit értem el: egy virágzó Izraelt és a Templomot[4], amilyent még nem látott a világ. El fogják felejteni, hogy milyen árat fizettem érte. Évezredekig áldani fogják ezért a nevemet.
- El kell, hogy keserítselek. Halálod után Izraelt részekre osztják[5], a Templomot pedig elkészülte után rögtön lerombolják[6]. És nevedhez a „gyermekgyilkos” jelzőt gyakrabban ragasztják hozzá, mint a „nagyot”.
- Gyermekgyilkos? Miért?
- A betlehemi gyermekgyilkosság miatt. Amikor legyilkoltatott minden csecsemőt, mert azt hallotta, hogy köztük van a zsidók jövendő királya.
- Ez mikor volt?
- Nemrég… Nagyjából négy éve,
- Nem emlékszem rá. De minden apró-cseprő ügyet nem tarthatok fejben. Tudom, Istennél az ítélet, de azért gondolja végig: ezt érdemlem? Hogy örökké átkozzák a nevemet?
- Igen.
- Hiába építettem fel az Úr Templomát? Nem fogja senki sem emlegetni uralkodásom dicső tetteit?
Az angyal végiglapozta az aktákat. Heródesnek igaza volt abban, hogy ő építette fel azt a Templomot, amely meglátja majd az Úr dicsőségét, de, tekintetbe véve, hogy Heródes éppen ezt a dicsőséget, a Messiást akarta meggyilkolni, inkább hallgatott. Aztán talált egy lábjegyzetet az egyik aktában:
- Emlékszel arra, hogyan lettél király?
- Igen… Apám Júdea helytartója volt, Róma kegyéből. A nép fellázadt ellene és megölte. Nekem is menekülnöm kellett, pedig Galilea helytartója voltam. Kevés emberemet hagytam csak hátra és Rómába mentem támogatásért. És Róma nem felejtette el szolgálataimat, királyként tértem vissza, a római légiók élén. Bosszút álltam a hűtleneken, és megjutalmaztam a hűségeseket. Miért kérdezi?
- Mert valóban felépítetted a templomot. Megérdemled, hogy megmaradjon az emléked. Ha akarod, ha elfogadod, az idők végezetéig fenn fog maradni történeted. Ha ezt megígérem neked, elfogadod a halált? Akkor itt tudod hagyni a világot és az Örökkévaló elé állni?
A király némán bólintott. A körülötte állók csodálkozva nézték az arcát. Még a legöregebbek sem emlékeztek arra, hogy valaha is mosolyt láttak volna Heródes arcán.
Amikor már a király nem látta, az angyal is elmosolyodott: Isten irgalmas és igazságos, még ennek a tömeggyilkosnak is megadja a vágyát. De amit kevesen tudnak: Isten remek humorérzékkel is bír: egy nap az az ember fog mesélni Heródesről, akit meg akart öletni. És mind a kettőt „galileainak” fogják hívni.
Jézus egy másik példabeszédet is mondott hallgatóinak: „Egy főember – kezdte – messze földre indult, hogy királyságot szerezzen magának, s aztán visszatérjen. Magához hívatta tíz szolgáját, adott nekik tíz minát és így szólt hozzájuk: Kamatoztassátok, míg vissza nem térek. Polgártársai gyűlölték, ezért követséget küldtek utána és tiltakoztak: Nem akarjuk, hogy királyunk legyen. Mégis megszerezte a királyságot és visszatért. Hívatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki hogyan forgatta. Jött az első, s így szólt: Uram, minád tíz minát hozott. Jól van, derék szolga! – felelte neki. – Mivel a kicsiben hű voltál, hatalmad lesz tíz város felett. Jött a második is: Uram – mondta –, minád öt minát jövedelmezett. Ennek ezt válaszolta: Téged öt város fölé rendellek. Végül jött a harmadik és így beszélt: Uram, itt a minád! Kendőbe kötöttem és eldugtam, féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy. Fölveszed, amit nem te tettél le, és learatod, amit nem te vetettél. – A magad szájából ítéllek meg – mondta neki –, te mihaszna szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok. Fölveszem, amit nem én tettem le és learatom, amit nem én vetettem. Miért nem adtad hát oda pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza? Ezzel a körülállókhoz fordult: Vegyétek el tőle a minát, és adjátok oda annak, aki tíz minát kapott. Azok megjegyezték: Uram, neki már tíz minája van. – Mondom nektek, hogy akinek van, az kap, akinek meg nincs, attól azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyen, vezessétek ide, és öljétek meg a szemem láttára.” (Lk 19,11-27.)
[1] más fordításban: az idősebb
[2] szó szerint: tűztó. Eredetileg a Jeruzsálem melletti szeméttelepet hívták így, de később az alvilág, a pokol értelmében használták.
[3] a teljesség igénye nélkül: apósa unokáját, két sógorát (felesége fivérét és nővére férjét), második feleségét, első és második feleségétől született három fiát.
[4] az első Templomot még Salamon király építette, Kr.e. 960 körül, de ezt 587-ben Nabukodonozor lerombolta. A második Templomot Kr.e 515-ben szentelték fel a babilóni fogságból hazatért zsidók. Ezt a templomot Kr.e. 19-től kezdve bővítette ki és építette újjá Nagy Heródes, amely így az ókori világ egyik legcsodálatosabb épületévé vált.
[5] Nagy Heródes halála után királyságát felosztották fiai között
[6] a Templom Kr.u. 70-ben a rómaiak lerombolták.