Néha a dugóban meglepő gondolatai támadnak az embernek. Például volt-e értelme a Megváltásnak? Szerencsére csak néha kell kocsival bemennem a városba, de olyankor szinte mindig beleakadok egy útépítésbe, sávelfogyásba… Ha szerencsém van, akkor az én sávom megy tovább, de persze olyankor is illik beengedni az elfogyóból jövőket.
Intek nekik, besorolnak elém, s vagy megköszönik, vagy nem… Számolgatni kezdek magamban: tízből négy-öt autós az, aki megköszöni, ha beengedem magam elé. Azaz, mondja a közgazdász agyam, 45%.
És eszembe jut az Evangélium Szent Lukács szerint (17,):
Jeruzsálembe menet Szamária és Galilea határa mentén vitt az útja. Amikor az egyik faluba betért, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak és jó hangosan kérték: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Rájuk emelte tekintetét, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent, s arcra borulva hálát adott neki. Ez szamáriai volt. Jézus megkérdezte: „Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a kilenc hol maradt? Nem akadt más, csak ez az idegen, aki visszajött volna, hogy dicsőítse az Istent?” Aztán hozzá fordult: „Állj fel és menj! A hited meggyógyított.”
Jézusnak csak 10% adott hálát, pedig Ő jó volt és sokkal nagyobb jót tett, mint hogy a dugóban beengedjen maga elé másokat. Ma már Pesten, ahol nem csak igazak és szentek az emberek, 45% köszöni meg a kapott jót. Kétezer év alatt 35 százalékpontot sikerült javítani. Azt a példát, amit Jézus mutatott nekünk, ennyire sikerült elsajátítanunk, ennyire tudtuk, mi keresztények átadni a körülöttünk élőknek.
Hátra van még 55%... Vajon mennyi idő kell ehhez, hogy a megváltást 100%-ban meg tudják élni az emberek? Kétezer, kétezer-ötszáz év?
De vajon kitart addig a hitünk?
És Isten végtelen türelme?