Az író egy tipikus egyírós alkotó volt: egyszer írt egy regényt, aztán abbahagyta. A könyv története banális volt: egy fiú és egy lány találkozik, de megijednek a saját érzéseiktől és hagyják, hogy a történelem elszakítsa őket egymástól. Banális, közhelyes történet, de a közönség imádta: új és új kiadásokban jelent meg, több nyelvre lefordították, színpadra vitték, sőt, még filmet is forgattak belőle az első kiadás óta eltelt évtizedben.
A kiadók számtalan jobbnál jobb ajánlattal keresték meg, hogy írja meg a történet folytatását, nem állt kötélnek. Azt mondta, anno megírta a könyvet, mert meg kellett írnia, most azonban már nincs miről írnia, így nem ír többet. Élte a maga kis életét, ha valaki meglátogatta, udvariasan elbeszélgetett vele, ha meghívták valahová, elment, de írni már nem írt semmit.
Azon a hétvégén egy vidéki színházba hívták, a regényéből készült darab premierjére. Az író elhívta a barátját, aki egyben a kiadója is, végtére is, egy társasági eseményre, mint egy premier, illik társaságban menni. A nézőtér zsúfolásig megtelt, mindenki lélegzetvisszafojtva leste a színpadot. Nagy meglepetésre senki sem számított: a cselekmény, a kulcsmondatok közismertek voltak, a rendezés visszafogottan modern, a színészek átéléssel és hitelesen játszottak. Az író udvarias figyelemmel követte a darabot, egészen addig amíg a regénybeli Nő fel nem tűnt a színen. Attól kezdve merev szemmel, mozdulatlanul követte a színésznőt.
A darab végén percekig tartott a taps, az írót is felhívták a színpadra, végül, amikor kettesben maradtak, a barátja megkérdezte:
- Magunk között vagyunk, hogy tetszett?
- Nagyon - válaszolta az író. - Teljes volt.
- Hogy érted?
- Sok mindent nem írtam le a regényben, finom részleteket. Hogyan nevetett, hogyan hullámzott a haja, hogy hajtotta félre a fejét, amikor kérdőn rám nézett… Ez mind benne volt ennek a nőnek a játékában.
- Akkor nagyon élvezted a ma estét.
- Inkább felkavart.
- Értem. Akkor indulhatunk haza?
- Nem, még valamit el kell intéznem, meg akarom keresni a hősnőt.
- Gratulálni akarsz?
- Nem, megkérni a kezét. Feleségül akarom venni, azok után, hogy így életre tudta kelteni őt… Azt hittem örökre elveszett, de ma este újra megtaláltam.
- A regénybeli szerelmedet, akit elveszítettél?
- Igen.
A barátja furcsállólag kérdezte: - Ugye tudod, hogy a valóságban ő nem ugyanaz? Hogy csak egy szerepet játszott?
- Ne nézz őrültnek, tudom. De azt is tudom, hogy a nézőtér dugig volt és mindenki elhitte, hogy ő a regénybeli nő. És ha ezer embernek ő volt az, akkor szerinted én miért nem tudnám elhinni? Nekem miért ne lehetne az? Nem tudom, mit válaszol majd, hogy teljesül-e, amit várok, de te legalább boldog leszel.
- Én? - csodálkozott a barátja.
- Igen. Nem te könyörögsz már egy évtizede a regény folytatásáért? Most végre megkapod. - És e szavakkal az író eltűnt az öltözők felé.