Nekem ezek az otthoni hegyek. Az évezredes múltról regélő Kevélyek, mögötte a fejedelmek elfelejtett sírjai, a Kerek-hegy, ahová néhanapján, ha szépségre és békére vágyom, felkapaszkodom.
Nincs benne semmi különös: csak néhány hegy, egy rét, amit az ingatlanüzlet még nem békén hagyott, lent a medencében a falu, az otthonom, a vár, a mesék és a régi dicsőség falai – a 10-es út és a hipermarket, mint az új idők jelei.
Őszre jár már az idő, ilyenkor nem nyílik a sok virág, a hideg szél nem reptet sárkányt, de a télre készülődő táj méltósággal pillant vissza rám.
És nem vagyok egyedül; mellettem ül a lányom – az élet rohanásában egy pillanatra csendesen. Ezek a pillanatok, tudom, gyorsan szállnak, mégis örök időkre megmaradnak.
A kép 2006-ban készült, Solymár felett a hegyekben.