Bakócz Tamás szobra előtt

Egy férfi szobra a templom alatt

kérdőn áll:

mi volt ő, s mivé lett az ország,

aminek hasznára lenni próbált?

Egy bognár fia, egyszerű jobbágy,

kiből lett az egyház hercege,

de Szent Péter székének

alig érinthette karfáját.

Szent Domonkos rendjének tagja,

egy prédikáló kolduló barát,

ki élete végén még maga sem tudta

számba venni vagyonát.

Krisztus szolgája, béke hirdetője,

ki a harcra tette fel életét,

hogy hazája újra szabad legyen,

a pogányt messze űzve el.

Építő volt, a reneszánsz mestere,

mégis a múzsáknál Marsot jobban szerette,

s nevéhez kötik a parasztlázadást,

mely kastélyt és templomot égetett.

A kerék címerében apjára utal,

hogy ne feledje, honnan származik,

de a sorsa, mint címerén a kerék,

egyre csak fordul, s végül romlásba ér…

Nyomorból jött, s szélütötten

nyomorultul végezte életét,

szeretet vetéséből gyűlölet termett,

s minden műve gyorsan vált semmivé.

Minden, mit ember tesz, időre szól,

csupán Isten műve örök.

A miénk csak a tett és küzdelem,

s a remény, mit az idő tán nem vesz el.

A remény szoborba öltözötten,

az erdődi templom oldalában áll,

előtte fejet hajt, ki arra jár,

s erősebb lélekkel megy tovább.

#Erdély #Partium #BakóczTamás #Történelem