Fekete zajjá testesül a sok álszent sirám, némítva szenvedők néma sikolyát, de legalább hagyjátok békén öreg zongorám, hadd játsszam el rajta békém himnuszát.
Háború és béke örök tangójában, ez ördögi tánc újra fordult egyet, s újra a fegyverek szava szól. Hazug a béke, mely csak annyit jelent, hogy nem felettünk lángol most a vész, mikor mosolygó véleményvezérek szava szabadságot hazudik felénk, s kushadt kutyaként hízelgünk nekik.
Vágjátok le fülem, ha elhiszem, hogy az igazság a béke ára lesz, ha bezárnám füleim mikor a szív és ajak esdi hogy a hit és a szó szabad kell, hogy legyen.
Vájják ki szememet, ha elhiszem, hogy csak a mieink fájdalma számít, ha békének nevezem, ha másokat ölnek, nem minket.
Vágják ki nyelvemet, ha szótlan maradok, (mert mindenek felett a nyárspolgári béke,) ha nem érdekel mások szenvedése, ha némán hallgatok, mikor parancsra kell szeretni, s lelkendezni, s mikor mások vájnak medret a gyűlöletnek.
Mert a háború, nem akkor kezdődik, mikor eldördül az első lövés. Nem, a háború a csendben születik, melyben a szenvedésre félrefordítjuk fejünk.
A képet köszönöm az Olvasni ÖRÖM oldalnak!
Comentários