Ma, A.D. 2022. december 31-én, 9 óra 34 perckor. meghalt az emeritus pápa, XVI. Benedek, korábbi nevén Joseph Aloisius Ratzinger.
2013-ban, olyan hír kelt világra, amit a ma élők közül még senki sem hallhatott: a pápa, Szent Péter utóda lemondott. A katolikus egyház történetében eddig kétszer fordult elő hasonló cselekmény: először 1294-ben V. Celesztin pápa mindössze néhány hónapos uralkodás után mondott le. Idegen volt neki a pápai szolgálat pompája, visszavágyódott, hogy korábbi egyszerűségében szolgálja Istent – a vágya nem teljesült… Mint olyan ember, akit már törvényesen pápává választottak, politikai tényező lett, így élete hátralévő részét fogságban töltötte.
A második precedens a konstanzi zsinaton (1414-1418) történt: ekkor a nagy nyugati egyházszakadás következtében három katolikus főpap is pápának hirdette magát, ezért a zsinat úgy döntött, hogy mind hármójuknak egyszerre le kell mondaniuk, s helyükbe új pápát választanak. Különös játéka a sorsnak, hogy az egyik a három közül szintén a Benedek nevet viselte… (XIII. Benedek)
Tehát, ami történt nem példa nélküli, de mindenképpen rendkívüli esemény, egyháztörténeti jelentősége felbecsülhetetlen. Aki a katolikus egyház történetét ismeri, tudja, hogy a pápa elsőbbségét hirdetők és a zsinat oldalán álló erők folyamatosan vetélkedtek. A XIX. század (I. Vatikáni Zsinat) a pápa tévedhetetlenségének dogmájával az első oldalt igazolta, a XX. század, a II. Vatikáni Zsinattal inkább az utóbbit (a pápa tévedhetetlen, de mint a püspöki kar feje).
Szeretnék néhány szót ejteni XVI. Benedekről, ahogy bennem él a képe. Először még a nyolcvanas években hallottam róla, akkor, mint még Ratzinger bíborosról. Édesapám egy szamizdat könyvet adott nekem, azt hiszem, nagyban segített megértenem, hogy mit jelent a kereszténység, a katolicizmus a XX. században. Ratzinger a legbonyolultabb teológiai kérdéseket is egyszerűen tudott megvilágítani, s rámutatni, hogy a mindennapi keresztény életben mi a jelentőségük. Azután eljött a fájdalmas nap, amikor (a ma már Szent) II. János Pál pápának véget ért földi zarándokútja. Bevallom, titokban reménykedtem, hogy a Szentlélek Ratzingert szánja a pápai székbe. Éppen apámmal vásároltunk, amikor a kirakatba rakott tévékén megláttuk amint kilép az erkélyre és áldást oszt: azt hiszem, ő volt az első pápa, akinek a megválasztását a TV egyenesben közvetítette.
Volt valami isteni elrendelés abban, hogy egymást két olyan nép fia váltotta a pápai székben, melyek szinte egész történelmük folyamán harcoltak egymással; de ez a két kivételes ember képes volt a kiengesztelődésre: a megbocsátásra és a bocsánatkérésre – mindkettő a legnehezebb dolgok egyike a világon! A lengyel és a német pápa sorsa összefonódott.
II. János Pál Isten szentje volt, ahogy a jóslat is mondta: „De labore solis” – napfogyatkozás, a Nap (égitest) munkása. Karizmatikus személyiség, olyan ember, akire még a hitetlenek is szentként gondoltak. Emlékszem, a kilencvenes években egy vallástalan, baloldali évfolyamtársam szentként emlegette, s mikor figyelmeztettem, visszakérdezett: „Miért? Csak idő kérdése, hogy szentté avassátok”. XVI. Benedek hozzá képest színtelen személyiség volt. Ha János Pál Isten szentje, Benedek Isten mesterembere, a csendben, fény és lángolás nélkül építi Isten országát. Csendben művelte a keresztények egységét. Gondoljunk csak arra, hogy az anglikán Britanniában még nem fogadtak olyan tisztelettel pápát, mint őt, s a botrányos Lefebvre-féle egyházszakadást (1988, ami II. János Pál idejének legnagyobb fájdalma volt) sikerült felszámolni, ügyes politikával. Hasonló diplomáciai sikereket ért el a Kínai Népköztársasággal kapcsolatban is, ahol a katolikusüldözés csökkent (miközben nem hagyta cserben a Kínai Köztársaságot – Tajvant – sem). „Gloria olivae” – az olajág dicsősége. A jóslat szavait sokféleképpen lehet értelmezni, azt hiszem a leghitelesebb, ha Benedek békeszerző tevékenységére értjük.
Talán nem volt lángoló személyiség, de talán még a mi életünkben a boldogok között fogjuk tisztelni.
Lemondott a pápai tisztségről, és visszavonult, csupán a címet viselte, emeritus pápa, s alázattal hallgatott. Bevallom, számomra hallgatása egyszerre volt életszentségének bizonyítéka, nem akarván, hogy nyilatkozatait utóda, Ferenc pápa ellenzéke felhasználhassa, s egyszerre tartom, a magam egyszerű eszével hibának: nagy szükségünk lett volna arra, hogy bölcsessége segítsen értelmeznünk a megváltozott világot, s Ferenc pápa léleklángoló megnyilatkozásait a bölcsesség szellemével is alátámassza.
Alázattal tűrte a rágalmakat is, amivel emberségét és egyházfői működését kritizálták, de ez a hallgatás minden rosszindulatú beszédet túlharsogott.
Ma egy pápát siratunk, de csak emberi szívvel; keresztényként örvendezünk, hogy hosszú életútja után megérkezett Urához, akit egész életében szolgált.
Comments