Vajon, amit reménynek nevezünk, sokszor nem gyávaságunk jelmeze?
Bocsásd meg, Uram, el nem követett bűneim.
Hisz tudod, mások szemében lehetek átlagosan jó keresztény, kinek kezéhez vér nem tapad,
de Te, ki látod a lelkek mélyeit, jól tudod, hogy nem az irántad való szeretet, s nem is a bűntől való iszony, mi a nagy bűnöktől visszatart…
Csak a megszokás, a gyávaság, hogy félek kibillenni kisnapi magamból.
A bűn tiszta tett: egyértelmű törvényszegés, melyre jön a bánat, vagy bűnhődés, de titkolt vágyaink, álmaink, mint orgyilkos állnak lesben, s mérgezik mindennapjaink, s álszenten tiltakoznak, ha nincs tett, nincs bűn sem.
Bocsásd meg, Uram, el nem követett bűneim, ki nem élt vágyaim, s add meg, hogy mindenben mi vagyok, Te legyél.
Enyém a kérdés, a kétség, de tudom, a választ Te őrzöd nekem.
Adassék nagyobb dicsőség Istennek!